Magazin

Gyakori a fitymaszűkület

Évente 30-40 gyermekkori fitymaszűkület műtétjét végzik a Soproni Gyógyközpontban, de veleszületett hereleszállási rendellenességeket is operálnak. Fontos tudni, hogy az urológiai osztályon gyermekurológiai esetekkel is foglalkoznak, hároméves kor felett pedig az egyszerűbb fejlődési rendellenességeket is megoperálják.

A szemölcsöt kezelni kell, különben terjed!

Nagyon gyakori elváltozás a szemölcs, minden ötödik gyereknek előfordul például a kezén vagy lábán, de a felnőtteket sem „kíméli”. Többnyire ártalmatlan, ugyanakkor fontos, hogy kezeljük, mert könnyen továbbterjedhet!

Népbetegség lett a rövidlátás

Európában és az Egyesült Államokban szinte minden harmadik ember, míg a távol-keleti országokban tízből legalább hat rövidlátó. Míg a rövidlátás legtöbbször az iskolás korban kezdődik és egyre gyakoribb (Magyarországon a 17 évesek mintegy 15 százaléka rövidlátó), addig a túllátás elsősorban a 30–40 év felettiek problémája.

Fontos a korai felismerés!

Az első 12 hónap döntő jelentőségű a gyermek további fejlődése szempontjából – mondják a szakemberek. A csecsemő agya az első egy évben 350 grammról 700 grammra növekszik, milliárdnyi idegsejt és idegi összeköttetés keletkezik. Fontos, hogy még ebben az időszakban (a lehető legkorábban) felismerjék az esetleges idegrendszeri károsodásokat!

Támadnak a fertőzött kullancsok!

Egyes szakemberek szerint már népbetegségnek számít a Lyme – kór. Magyarországon az emberek 8 százaléka szenved a kullancsok által terjesztett betegségtől. Ráadásul a kór folyamatosan terjed, ugyanis nagyon sok kullancs fertőzött. Védőoltás nem létezik a betegség ellen, de a korai felismeréssel a későbbi szövődményeket meg lehet előzni.

Elkezdődött a tavaszi allergiaszezon

Magyarországon körülbelül 1 millió ember allergiás, egyes felmérések szerint a gyerekek egyharmada. A legtöbben különböző fák, fűfélék vagy gyomnövények pollenjeire érzékenyek, de sokan szenvednek a háziporatkától is. A szakemberek nem javasolják, hogy magunk válasszunk gyógyszert, és orvosi kontroll nélkül kezeljük a tüneteket.

Kézhigiénés Világnap 2015

A kézhigiéné fontosságára hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az első világnapot 2009. május 5-én tartották világszerte, a kezdeményezéshez minden évben csatlakozik Magyarország is.

Vény nélkül kapható gyógyszer – ésszel szedje!

Vény nélkül kapható fájdalomcsillapító, savlekötő, lázcsillapító, görcsoldó, puffadásgátló – és még hosszasan sorolhatnánk. Szinte bármelyik csatornára kapcsoljuk a tévét vagy a rádiót, tömegével találkozunk a gyógyszerreklámokkal. Pedig nem veszélytelen orvosi konzultáció nélkül bekapkodni a pirulákat! Pláne akkor, ha közben más gyógyszereket is szedünk...

Civilizációs betegség – tegyen ellene!

Egyes felmérések szerint a felnőtt magyar lakosság kétharmadának magasabb az ajánlottnál a vér összkoleszterin szintje. Hogy ez miért súlyos probléma? Mert a magas koleszterin növeli az agyi érelmeszesedés, a koszorúérbetegségek, a magas vérnyomás, az alsó végtagi érszűkület és a veseartériák szűkületének esélyét.

A korai felismerés esély a gyógyulásra

Hazánkban évente körülbelül 1400 férfi veszíti életét prosztatarák miatt – ez a férfiak második leggyakoribb daganatos megbetegedése. Pedig az időben felfedezett prosztatarák gyógyítható lenne! A Soproni Gyógyközpontban a közelmúltban vezettek be egy új technikát: már laparoszkóppal is műtik a prosztatarákos betegeket.

A pajzsmirigy betegségei - tünetek és kezelés

Fáradékonyság, hízás, hajhullás vagy feszültség, szapora szívverés, hirtelen fogyás – bármelyik tünet utalhat a pajzsmiriggyel kapcsolatos problémákra. Népbetegségnek ugyan nem mondhatók, mégis sok embert érintenek a pajzsmirigy betegségei.

Március 24.: a TBC világnapja

A WHO adatai szerint évente nyolcmillióan betegszenek meg TBC-ben világszerte és kétmillió halálos áldozatot követel a fertőző kór. A legproblémásabb területek Afrika, Ázsia, de Kelet-Európa is. Magyarországon sikerült visszaszorítani a tuberkulózist – ez a tüdőgondozói hálózat legnagyobb sikere.

„Nem a jövő, hanem a jelen sebészete”

A tervek szerint jövőre minden vastag- és végbéldaganatos beteget laparoszkópos technikával operálnak a Soproni Gyógyközpontban. Tavaly kapott erre először támogatást az OEP-től a kórház, azóta már rutint szereztek az új műtéti eljárásban az orvosok.

Egészséges vesét mindenkinek!

Ma Magyarországon minden 10. ember szenved krónikus veseelégtelenségben, a 65 és 74 év közötti korosztályban pedig minden ötödik férfi és minden negyedik nő érintett. A betegség tehát „köztünk” van – a vese világnapjának pont az a célja, hogy erre felhívja a figyelmet.

Az alacsony D-vitamin–szint növeli a csonttörés esélyét

A téli időszakban a magyarok 70, tavasztól őszig pedig 50%-ának D – vitamin-pótlására lenne szükség – ezt mutatják egyes felmérések. Ha sikerülne elérni az optimális D-vitamin szintet, akkor csökkenne a csonttörések száma, de a daganatos betegségek előfordulása is.

Hogy ne ártsanak meg az ünnepek!

Hasfájás, teltségérzet, émelygés, lelkiismeret-furdalás - ismerős tünetek? Gyakran előfordul, hogy az ünnepekkor csordultig esszük magunkat. Sokan ilyenkor fogadalmakat tesznek, és az új évet drasztikus koplalással kezdik- pedig ennél rosszabbat nem is tehetnének!

Télen még jobban figyeljünk a bőrünkre!

A téli időszakban még az egyébként normál bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. A nagy hideg, a szél és a fűtés miatti száraz levegő ugyanis igénybe veszi a bőrünket. Ahogy az évszakok változnak, úgy módosulnak a bőrápolási feladatok is.

Próbáljuk megelőzni a téli betegségeket!

Köhögés, tüsszögés, orrfolyás – gyakori tünetek télen. A legtöbben a hideg évszakban legalább egyszer elkapnak valamilyen felsőlégúti megbetegedést, amelyet többségében vírusok okoznak. Nehéz megelőzni ezeket a fertőzéseket, de ha pár praktikus tanácsot megfogadunk, akkor csökkenthetjük a betegségek kialakulásának esélyét.

Szinte minden hónapra juthat egy betegség

Alig gyógyult meg, már újra beteg a kisgyerek- gyakran halljuk panaszkodó szülőktől. A legtöbben bölcsődés, óvodás korukban kezdenek betegeskedni, és ez egészen 12 éves korukig kitart. A szakemberek szerint a légszennyezés csökkenti a légutak természetes védelmét, az őszi és tavaszi időjárás-változások pedig tovább gyengíthetik az immunrendszert.

A vastagbélrák nem válogat!

A férfiaknál és a nőknél is a második leggyakoribb daganattá vált a vastag- és végbélrák. Hazánkban évente 8-9 ezer új beteget diagnosztizálnak, közülük körülbelül ötezren halnak meg.