Kézhigiénés Világnap 2015

A kézhigiéné fontosságára hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az első világnapot 2009. május 5-én tartották világszerte, a kezdeményezéshez minden évben csatlakozik Magyarország is.

Ruth Rendell ezt írja: „Ha egy munka megéri, hogy csináljuk, azt is megéri, hogy jól csináljuk”.

Semmelweis Ignác már a XIX. század közepén felfedezte, hogy mennyire nélkülözhetetlen a gyógyító munkában a kézfertőtlenítés, azóta ez a tevékenység alapkövetelmény az egészségügyben dolgozóknál. Az idei világnap különlegessége, hogy most világszerte megemlékeznek Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulójáról is.

A kórházi baktériumok sokkal ellenállóbbak, illetve nehezebben kezelhetők, mint amelyekkel a mindennapi életben találkozunk, ezért is fontos, hogy megelőzzük az általuk okozott fertőzéseket. Ennek egyik leghatékonyabb módja a kézhigiéné. A Soproni Gyógyközpontban folyamatosan fejlesztjük a kézfertőtlenítési feltételeket: új fertőtlenítőszer adagolók felszerelésével, pumpás, ágyvégére szerelhetők kihelyezésével és zsebpalackok biztosításával.

Fontos, hogy a betegekhez érkező látogatók is törekedjenek arra, hogy tiszta legyen a kezük. Használják bátran a kórházban lévő kézmosási lehetőségeket!

Mielőtt bemennek a beteghez akkor is, illetve amikor elhagyják a kórházat akkor is mossanak kezet! Különösen azoknál kell a kézfertőtlenítést hangsúlyozni, akik elkülönített beteghez érkeznek látogatóba. Új, figyelemfelkeltő tájékoztatók, piktogramok is segítik a helyes kivitelezést.

Folyamatosan szervezünk továbbképzéseket ebben a témakörben. A Kézhigiénés Világnapon például tudományos előadásokat, gyakorlati bemutatókat tartanak a dolgozóknak.

A gyermekeinkre kell gondolnunk, hiszen az ő jövőjükért is teszünk, ha mi, most, itt jól végezzük a dolgunkat és visszaszorítjuk a kórokozókat!

Dr. Bodnár Judit, közegészségügyi főorvos