Hírek, aktualitások

Középpontban a születés

A perinatális ellátásban részt vevő szakembereknek tartott interaktív tudományos találkozót a Soproni Gyógyközpont. A rendezvény egy jelképes sétával indult a kórház parkjában, majd a gyermekágyas, újszülött és koraszülött részlegek bemutatása után szakmai előadásokkal zárult.

Semmelweis-nap: a magyar egészségügy ünnepe

Június 27-én, a Hotel Fagusban tartotta Semmelweis–napi rendezvényét a Soproni Gyógyközpont. Az intézmény 71 munkatársa és 12 kollektívája részesült elismerésben Sopron város egészségügyi ellátásában végzett példaértékű tevékenységéért.

Június 27. a cukorbetegek világnapja

A Cukorbetegek Világnapját először 1991. június 27-én rendezték meg a Nemzetközi Diabétesz Szövetség és az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére. A nemzetközi akciónap célja, hogy felhívja a figyelmet a diabétesszel járó egészségügyi kockázatokra.

Tej vagy növényi ital?

Napjainkban egyre többen választják a növényi italokat a hagyományos tej helyett – sokan egészségügyi okokból, mások egyéb megfontolásból. De valóban helyettesíthető-e tápérték szempontjából az állati eredetű tej növényi italokkal? - erről kérdeztük Nagy Krisztinát, a Soproni Gyógyközpont csoportvezető dietetikusát.

Biztonságos mozgás hőség idején

A nyári időszakban a hőmérséklet emelkedésével nő a hőártalmak kockázata is. A kánikulában végzett testmozgás különös odafigyelést igényel, mivel a nagy meleg komoly megterhelést jelent a szervezet számára.

Prevenció játékosan: Egészségnap a Rehabilitációs Intézetben

A Hunyadi-iskola diákönkormányzati napja keretében a hatodik évfolyam tanulói prevenciós rendezvényen vettek részt a Soproni Gyógyközpont Rehabilitációs Intézetében. A kórház szakemberei a program különböző állomásain hasznos információkat nyújtottak a testi és lelki egészség megőrzéséhez.

Legyünk a bőrünk őrei!

A napsütésnek számos pozitív élettani hatása van, azonban a nyári hónapokban tapasztalható fokozott UV-terhelés veszélyekkel is járhat. Megfelelő fényvédelemmel viszont elkerülhetjük a leégést, és megőrizhetjük bőrünk egészségét.

Elhunyt Dr. Nagy Bálint

Életének 72. évében elhunyt Dr. Nagy Bálint, a Soproni Gyógyközpont Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának néhai osztályvezető főorvosa. Közel 40 éven át gyógyította Sopron és a régió betegeit, munkáját mindvégig nagy szakértelemmel és emberséggel végezte.

Hogyan tároljuk gyógyszereinket hőség idején?

A gyógyszerek tárolására a nyári hónapokban különös figyelmet kell fordítani. A magas hőmérséklet ugyanis ronthatja a készítmények hatásosságát és káros bomlástermékek keletkezéséhez vezethet.

A rostok szerepe a táplálkozásban

Az élelmi rostok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen növényi eredetű szénhidrátok. Fogyasztásuk az emésztőrendszer és az anyagcsere megfelelő működéséhez elengedhetetlen. A rostdús étrend számos betegség előfordulási valószínűségét csökkenti.

Visszérbetegség: több mint esztétikai probléma

Nehézláb-érzés, lábszárgörcs, kanyargó, kidudorodó erek a bőr alatt – ezek a tünetek sokak számára ismerősek. Mégis kevesen vannak tisztában vele, hogy ezek egy komolyabb kórkép, a visszérbetegség első jelei lehetnek.

Élj tiszta tüdővel!

Magyarországon a dohányzás felelős a halálozások 21 százalékáért, évente mintegy 25 500 ember életét követelik a káros szenvedéllyel összefüggő szövődmények. A május 31-i Dohányzásmentes Nap célja, hogy felhívja a figyelmet a dohányzás egészségkárosító hatásaira és a leszokás előnyeire.

Folyamatos a szakdolgozók képzése

A Soproni Szakképzési Centrum a Soproni Gyógyközponttal együttműködve, a munkaerőpiaci igényekhez igazodva folyamatosan szervezi szakdolgozói képzéseit felnőttoktatás keretében. A napokban újabb 15 ápoló hallgató tett sikeres záróvizsgát.

Betegellátás a sürgősségi szemlélet jegyében

Az Európai Sürgősségi Orvostani Társaság megalakulásának évfordulójára, május 27-ére esik a Sürgősségi Betegellátás Napja. A világnap célja, hogy a lakosság minél szélesebb körével megismertesse az akut ellátórendszer sajátosságait, ezáltal működését hatékonyabbá tegye.

Gyereknapi meglepetés

Építőkocka szettekkel ajándékozta meg az Amigos a Gyerekekért Alapítvány a Soproni Gyógyközpont Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályán gyógyuló kis betegeket gyereknap alkalmából.

A túlsúly egészségügyi kockázattal jár

Az elhízás olyan kóros állapot, amely veszélyezteti az egészséget és sokszorosára növeli több súlyos, krónikus betegség kialakulásának esélyét. Időben történő kezeléssel és életmódterápiával azonban a betegek életminősége hosszú távon is megőrizhető.

Karrierlehetőségek testközelből

Középfokú oktatási intézmények végzős diákjainak és álláskereső felnőtteknek szervezett állásbörzét a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvényen a Soproni Gyògyközpont is bemutatta képzési kínálatát és nyitott álláspozícióit.

Példaértékű társadalmi felelősségvállalás

8 millió forinttal támogatta a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány tevékenységét a FÉSZ Zrt. Az építőipari vállalkozás a felajánlott összeggel a kórház civil szervezete által kitűzött fejlesztési célok megvalósulását segíti.

Biztonságos mozgás a várandósság alatt

A várandósság alatti testmozgásnak számos pozitív hatása van mind az anyára, mind a magzatra nézve. Szövődménymentes állapotosság esetén választhatók kifejezetten kismamáknak ajánlott mozgásformák, amelyek enyhíthetik a testi változásokkal járó kellemetlen tüneteket, segítenek felkészülni a szülésre, illetve támogatják a regenerációt.