A légzés szerepe a mozgásban

A légzés mindennapi életünk akaratlan, mégis részben tudatosan befolyásolható tevékenysége. Nemcsak létfontosságú életfunkció, hanem mozgás közben, sportban, megelőzésben és rehabilitációban is kiemelt szerepet tölt be.

Rudasitsné Szöllősi Anita, a Soproni Gyógyközpont csoportvezető gyógytornásza elmondta, hogy a helyes légzéstechnika elsajátítása jelentősen javíthatja a teljesítményt, támogatja az egészségmegőrzést, és segíti a gyógyulást.

– A légzésnek fázisai vannak: belégzés, kilégzés és a kettő közötti rövid légzésszünet – ismertette a szakember. – Ez egy akaratunktól független folyamat, ugyanakkor ritmusa tanulható és tréningezhető. Mozgás közben az izmok energiaigénye megnő, ezért több oxigénre van szükség, ami a szén-dioxid kiválasztásával együtt a szervezet gázcseréjének alapja. A külső légzés a tüdőben, a belső pedig a sejtek szintjén, az izmokban zajlik – tette hozzá.

A mozgás során a légzésszám és a légzésritmus megváltozik, amit tudatosan kihasználva fokozható a teljesítmény. – Vannak sportágak, mint például az úszás vagy a jóga, amelyekben kifejezetten tanítják a légzés ütemét és tudatosságát – hangsúlyozta a csoportvezető gyógytornász. – A légzés figyelése arra is alkalmas, hogy mérjük és beállítsuk a munkaterhelést, például az aerob zónák meghatározásával.
A tudatos légzés az egészségmegőrzésben is kiemelt szerepet kap. – A mély, lassú légzés segíti a tüdőkapacitás fenntartását, javítja a vérkeringést, csökkenti a pulzust és a vérnyomást. Minél lassabban és mélyebben lélegzünk, annál jobban aktiválódik, ami a szervezet nyugalmi állapotát támogatja – magyarázta Rudasitsné Szöllősi Anita.
A légzéstechnika a rehabilitációban is nélkülözhetetlen. – Szívműtét vagy egyéb mellkasi beavatkozás után a légzésritmus gyakran felborul, ilyenkor a kontrollált légzőgyakorlatok segítenek helyreállítani a mellkas mozgásának összehangoltságát és megőrizni a vitálkapacitást. Megtanítjuk a betegeknek, hogyan vegyenek mély levegőt anélkül, hogy a seb terhelődne – részletezte a szakember. – Sok páciens meglepődik, mennyire egyszerű módszerrel milyen jelentős életminőség-javulás érhető el.
A helyes légzéstechnika tehát nemcsak sportolóknak hasznos, hanem mindenkinek, aki szeretné támogatni szervezete működését, megelőzni bizonyos problémákat vagy felgyorsítani a felépülést.