Újabb oltási akciónapokat hirdetett a Soproni Gyógyközpont
Az oltási akcióhetek sikerére és az omikron vírus magyarországi megjelenésére tekintettel újabb oltási akciónapokat szervez a Soproni Gyógyközpont a Várisi úti oltóponton.
Az oltási akcióhetek sikerére és az omikron vírus magyarországi megjelenésére tekintettel újabb oltási akciónapokat szervez a Soproni Gyógyközpont a Várisi úti oltóponton.
Január másodikán, 13 óra 58 perckor született meg az idei év első babája Sopronban. Elekfalvi Zalán természetes úton, a kiírt időpontnál kicsivel korábban jött a világra. A kisfiú a család első gyermekeként, 3300 grammal és 52 cm-es hosszúsággal, egészségesen született a Soproni Gyógyközpontban.
Centenáriumi emlékünnepségen adták át Sopron legrangosabb kitüntetéseit. A város hűségnapi rendezvényén Farkas Andrea, a Soproni Gyógyközpont ápolási igazgatója Dr. Király Jenő-díjban részesült.
December 10-én megnyílt a regisztrációs felület, így már Sopronban is lehet időpontot foglalni az 5-11 éves gyermekek oltására.
A koronavírus járvány miatt ugyan személyesen nem látogathatta meg a Soproni Gyógyközpontban ápolt beteg gyerekeket a Mikulás, az ajándékokról azonban idén sem feledkezett meg.
Eddig közel 10 ezer oltást adtak be az oltási akcióhét keretében a Soproni Gyógyközpont oltópontján. A meghosszabbított program nagy érdeklődés mellett zajlik, folyamatosan fogadják az első, második és harmadik oltásra érkezőket.
Magyarországon minden tizedik gyermek a 37. terhességi hét előtt, koraszülöttként jön a világra. Jelentős hányaduk a gondos orvosi ellátás ellenére is maradványtünetekkel cseperedik fel. November 17-én, a Koraszülöttek Világnapján rájuk és családjaikra irányul a figyelem.
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében 2021.december 12-ig meghosszabbította az „Oltási akcióhetet" a Soproni Gyógyközpont.
A Cukorbetegség világnapja 1991 óta november 14. Ezen a napon született ugyanis Frederick Banting, az inzulin felfedezője. A jeles napon a szakemberek világszerte a diabétesszel élők számának gyors növekedésére figyelmeztetnek és felhívják a figyelmet a betegség veszélyeire és megelőzési módjaira.
A Soproni Gyógyközpont szemészeti szakrendelésein a gyakori szembetegségek diagnosztizálását és a ritka szembetegségek azonosítását végzik a szakemberek. A látás hónapja kapcsán a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvételre buzdítanak, hogy az egyes életkori csoportokban leggyakrabban előforduló betegségeket időben kezelni tudják.
A Soproni Gyógyközpont – csatlakozva a soproni népszavazás centenáriumához – „Éljen 100 évig egészségesen” mottóval mellrákszűrő napokat szervez.
Október 15. a Kézmosás világnapja, amelynek célja, hogy ösztönözze a higiéniai szabályok betartását, tudatosítsa a szappannal történő kézmosás kedvező hatásait a betegségek megelőzésében.
Az emlőrák a magyar nők leggyakrabban előforduló daganata, évente átlagosan mintegy 7000 új beteget diagnosztizálnak hazánkban. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, a kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a korai felismerés fontosságára.
Erdei sétát szervezett a Soproni Gyógyközpont a Szív Világnapja alkalmából. A résztvevők a Rehabilitációs Intézet gyógytornászainak vezetésével az erdei tornapálya állomásain könnyű tornagyakorlatokat is végezhettek.
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepli a Soproni Gyógyközpont Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztálya. A jubileumi esemény alkalmából Dr. Kulcsár Dániel orvosigazgató és Farkas Andrea ápolási igazgató köszöntötte az osztály volt és jelenlegi munkatársait. A kórházi kollektíva fél évszázados kimagasló szakmai tevékenységét díszoklevéllel is elismerték.
A Magyar Hypertonia Társaság szeptembert a vérnyomásmérés hónapjává nyilvánította, hogy felhívja a figyelmet a ma már népbetegségnek számító magas vérnyomás veszélyeire. A Soproni Gyógyközpont az országos felhíváshoz csatlakozva szeptember 16-án Vérnyomásmérő napot szervezett, amelynek során a kórház szakemberei a város nagy ügyfélforgalmú helyszínein ingyenes hipertóniaszűrést végeztek.
A szoptatás a táplálás legtermészetesebb formája, mely erősíti az anya-gyermek közötti kötődést és biztonságot, megnyugvást nyújt a babáknak. Augusztus első hete az anyatejes táplálás világhete, amely idén a szoptató édesanyák közösségi támogatására hívja fel a figyelmet.
Életének 59. évében elhunyt Dr. Rosta Gábor, a Soproni Gyógyközpont Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosa. A betegellátás iránt elkötelezett, széleskörű szakmai tudásáról ismert munkatársunk halálhíréről megrendülten értesültünk.
Munkahelyén, a Soproni Gyógyközpontban is köszöntötték Szakács Veronika szakápolót, aki a múlt héten strandolás közben megmentette egy 4 éves kisfiú életét a Lővér strandon.
Június 29-én tartotta Semmelweis–napi rendezvényét a Soproni Gyógyközpont. Az intézmény 73 munkatársát és 4 kollektíváját tüntették ki Sopron város egészségügyi ellátásában végzett példaértékű tevékenységéért.