Közös mozgásra buzdít a Magyar Rákellenes Liga

2022. április 10-én 30. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Rákellenes Napot. A dátum egybeesik dr. Dollinger Gyula, az Országos Rákbizottság megalapítójának születésnapjával.

Dr. Dollinger Gyula (1849-1937) a hazai ortopédia megalapozója, a tudományág nemzetközileg is elismert szaktekintélye volt. A rákbetegségek rádiumos kezelése mellett hangsúlyozta a korai műtéti beavatkozás jelentőségét, a műtéti technikákat maga is fejlesztette, majd tanította.

Nevéhez kapcsolódik a dohányzás és rák összefüggésének hangsúlyozása. Már a 1900-as évek első évtizedében felismerte az életmód, és a daganatos betegségek kialakulása közötti kapcsolatot.

Kezdeményezésére jött létre 1902-ben az Országos Rákbizottság, amely – miután az országgyűlés elrendelte a kötelező rákbejelentést – a statisztikai hivatallal együttműködve elkészítette az első rákstatisztikát.

A Magyar Rákellenes Liga a jubileumi évben mindenkit 30 perc közös mozgásra - sétálásra, futásra, kirándulásra, rollerezésre, táncra, kerékpározásra vagy egyéb mozgásra - invitál, és számos egyéb programmal is várja az érdeklődőket és érintetteket. Az idei kampány célja, hogy személyes történeteken keresztül hívják fel a figyelmet a megfelelő életmód több mint 100 éves gondolatára, valamint az öngondoskodás és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára.

A 30 perc mozgás 2022. április 8-10-i hétvégén, péntek reggeltől vasárnap estig bármikor teljesíthető.

Az ingyenes regisztráció itt érhető el: https://forms.gle/eEgPR8DrDM6e18jA8