Semmelweis-nap: a magyar egészségügy ünnepe

Június 29-én, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban tartotta Semmelweis–napi rendezvényét a Soproni Gyógyközpont. Az intézmény 77 munkatársát és 6 kollektíváját tüntették ki Sopron város egészségügyi ellátásában végzett példaértékű tevékenységéért.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, a társszervezetek és a városi közintézmények képviselői is. A rendezvényt a Wespa-vonósnégyes komolyzenei műsorszámai színesítették.

Dr. Tóth Ágnes osztályvezető főorvos ünnepi beszédében Semmelweis Ignác szellemi örökségét állította a középpontba, mint fogalmazott: a világhírű orvos elhivatottsága, kitartása, lelkiismeretessége és zsenialitása ma is példaként áll valamennyi egészségügyi dolgozó előtt. A Semmelweis-i örökség letéteményeseként, szaktudásunkat közösen adva kell követni elődünket ezen a szép pályán – emelte ki dr. Tóth Ágnes.

Dr. Farkas Ciprián polgármester Sopron városvezetése és lakossága nevében mondott köszönetet az egészségügyben dolgozóknak állhatatos munkájukért és elkötelezettségükért. Mint mondta, az elismerések tükrözik azt a kitűnő munkát, amelyet a kórház szakemberei az elmúlt nehéz, járvánnyal terhelt időszakban végeztek. Ez a nap az élet ünnepe is, hiszen Önök, az egészségügyi dolgozók, mindannyian az életért, az egészségünkért dolgoznak, ami a legnagyobb érték – hangsúlyozta.

Az ünnepi beszédeket követően Dr. Fejes Gábor orvosigazgató és Dr. Farkas Ciprián polgármester átadta a 2022. évi, Semmelweis – napi elismeréseket.

2022-ben főorvosi kinevezésben részesültek:
Dr. Bernád Zsuzsanna adjunktus (Szemészeti Osztály)
Dr. Bernieh Basl adjunktus (Kardiológiai-Belgyógyászati Összevont Osztály)
Dr. Bodrogi Gabriella adjunktus (Röntgen- és Izotópdiagnosztikai Osztály)
Dr. Horváth Szandra adjunktus (Kardiológiai-Belgyógyászati Összevont Osztály)
Dr. Kocsis Ildikó adjunktus (Kardiológiai-Belgyógyászati Összevont Osztály)

Címzetes főorvosi kinevezésben részesült:
Dr. Demeter Zoltán adjunktus (Traumatológiai Osztály)

Adjunktusi kinevezésben részesültek:
Dr. Dura Eszter PhD szakorvos (Szemészeti Osztály)
Holpárné Dr. Albert Csilla szakorvos (Pszichiátriai Osztály)
Dr. Kovács László Roland szakorvos (Sebészeti Osztály)
Kucseráné Dr. Bende Zsuzsanna szakorvos (Neurológia – Stroke Osztály)

Címzetes adjunktusi kinevezésben részesült:

Dr. Tallós Gábor szakorvos (Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály)

Tanácsosi címet kaptak:
Gergelyné Latszay Ramóna főnővér (Pszichiátriai Osztály)
Horváth Ilona főnővér (Traumatológiai Osztály)

Semmelweis-napi kitüntetésben részesültek:
Dr. Király Rita főorvos
Dr. Nagy Róbert főorvos
Dr. Németh Bence főorvos
Dr. Jurián Nóra adjunktus
Dr. Farkas Csilla Dorottya szakorvos
Dr. Lukács Alexandra orvos
Dr. Martin Ana Maria orvos
Dr. Orbán Szilvia orvos
Dr. Sebők Orsolya orvos
Dr. Szalai Rita orvos
Békássy Ilona főnővér helyettes
Brandisz Istvánné szakápoló
Buti Edit szakápoló
Csukovics Mónika orvosírnok
Deák Zsoltné fizioterápiás szakasszisztens
Hardt Ildikó asszisztens
Horváth Endréné szakápoló
Horváthné Bognár Andrea szakápoló
Kálmán László műtőssegéd
Kiss Péterné radiológiai szakasszisztens
Koloszár Gáborné gyógyszertári vezető asszisztens
Kolozsi Katalin segédápoló
Kocsmáros Andrásné szakápoló
Kovácsné Menyhárt Anna asszisztens
Köteles Katalin szakápoló
Lukács-Turucz Andrea Katalin szakápoló
Marton Andrea PIC főnővér
Merényi Szilvia szakápoló
Mesterházy-Szabó Mónika gyógymasszőr
Németh-Rádi Dorottya orvosírnok
Pál Mária főnővér
Páyerné Németh Anita szakápoló
Radics Alexandra orvosírnok
Reichardt Edina orvosírnok
Salda Katalin asszisztens
Sinkovits Szilvia asszisztens
Spiteller Katalin aneszteziológiai szakasszisztens
Tóth-Orbán Adrienn főnővér helyettes
Ambrus Tímea pénzügyi ügyintéző
Aminger Imre vízvezeték és csőhálózat szerelő
Árkiné Rogács Rita csoportvezető
Babos József villanyszerelő
Dr. Waszarits Lilla közbeszerzési csoportvezető
Fábián Lajos gépkocsivezető
Faragóné Horváth Katalin társadalmi kapcsolatokért felelős referens
Göltl Tibor asztalos
Horváthné Pauer Mariann konyhai kisegítő
Kiss Sándor Géza segédmunkás
Kovácsné Horváth Ágnes csoportvezető
Lóthné Szemerits Szabina csoportvezető
Lovász Dániel raktáros
Lukácsi Györgyné orvosírnok-adminisztrátor
Márton Edina orvosírnok-adminisztrátor
Miklós Ignácné takarító
Pappné Lajter Anita ügyintéző
Sütő Éva raktáros
Szép Norbertné adminisztrátor
Szoboszlai Szabina konyhai kisegítő
Takács Péter fűtő
Tujmer Brigitta információs
Váczi Katalin szakács
Varga Ildikó felszolgáló
Vargáné Kampós Gyöngyi közbeszerzési referens
Varga Viola munkairányító

Az Oltópont, az Élelmezési Osztály Győri úti egysége, a COVID Általános Osztály, a Traumatológiai Osztály, a Szülészet-Nőgyógyászati Osztály szakdolgozói, valamint rezidens kollektíváját is kitüntetésben részesítették. A rendezvényen külön méltatták Dr. Árvay Györgyné, a Központi Laboratórium vegyészmérnöke szakmai pályafutását, a soproni kórházban eltöltött 50 éves egészségügyi szolgálatát.

Az ünnepség keretében országos jelentőségű egészségügyi elismerést is átadtak. Harrer Éva, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Győr-Moson-Sopron megyei Területi szervezetének soproni helyi elnöke a kamara elismerő oklevelét adományozta Szalayné Pausits Ibolyának, a MESZK országos és helyi szervezete küldöttjének.

Az ünnepség zárásaként Dr. Fejes Gábor orvosigazgató gratulált a kitüntetetteknek a szakmai előléptetésekhez és elismerésekhez, majd megköszönte a kórház valamennyi egészségügyi dolgozójának az elmúlt egy évben végzett áldozatos munkáját. A köszönetnyilvánítás során külön kitért Sopron önkormányzatának támogatására, mellyel lehetővé tették, hogy az intézmény 77 munkatársa és 6 kollektívája a jeles napon elismerésben részesült.