Napjaink „világjárványa” lett a cukorbetegség
Hat évvel ezelőtt szakemberek 2030-ra 300 millióra jósolták a cukorbetegek számát világszerte, ehhez képest idén már több mint 400 millióra nőtt az érintettek száma. 2040-re globálisan 620 milliónyi diabéteszesre számítanak, azonban a „világjárvány” minden előrejelzést felülmúlóan terjed; évente 5 millió ember haláláért felelős. Mi ennek az oka? Mit tehetünk ellene?
Ahhoz, hogy az élelmiszert magához vegye, az embernek eredendően sokat kellett tennie fizikai értelemben. Szükség volt arra, hogy hosszú kilométereket menjen a táplálék után, ehhez képest ma az ennivaló korlátlanul hozzáférhető, és mi fölösleges mennyiségben el is fogyasztjuk azt. A 2-es típusú (szerzett) cukorbetegség kialakulásának két legfontosabb felelőse: a helytelen életmód és a táplálkozás. Az, hogy a munkaidőnk mivel és hogyan telik, sokkal kevésbé a mi döntésünk, mint az, hogy a szabadidőnket mivel töltjük. Az egyén felelőssége és döntése az, hogy szabadidejében rendszeresen mozogjon. Nem szabad kifogásokat keresnünk: idő mindenre van, amire akarjuk, hogy legyen!
A főorvos szerint rendkívül fontos, hogy már kisgyermekkorban megismertessük a mozgás örömét, szeretetét és szükségességét, hiszen később a már megszilárdult alapokhoz hozzányúlni, azokat megváltoztatni nagyon nehéz. Mindez főként a szülők és a nagyszülők felelőssége. Az étkezési szokások szintén gyermekkorban rögzülnek, tudatos választás az, hogy milyen élelmiszert fogyasztunk. Az elhízott kisgyerekek 20–30 százalékából, míg az elhízott kamaszok háromnegyedéből lesz elhízott felnőtt, a nevelési eszközök pedig az életkor előrehaladtával egyre kevésbé hatnak.
Akinek a családjában már előfordult cukorbetegség, különösen oda kell figyelnie saját életmódjára: nem szabad meghíznia és nagyon sokat kell mozognia – ezekkel sokat tehet a betegség kialakulása ellen. A cukorbeteg táplálkozása az a táplálkozás, amit mindenkinek követnie kellene, aki egészséges szeretne maradni. A cukorbaj megelőzése, illetve a már kialakult betegség kezelése csapatmunka: felelősek a szülők, a nagyszülők, az egészségügyi hálózat, a média, az oktatási intézmények, míg az ellátásban együttesen játszik szerepet többek között a háziorvos, a diabétesz szakellátó-hálózat, a szemorvos, a kardiológus, az érsebész és a dietetikus. Az összefogás az eredményes gondozás kulcsa, az eredményes kezelés pedig lefékezi a diabétesz szövődményeinek (például az agyi keringési zavarok, a szívinfarktus, az érrendszeri megbetegedések, a látásromlás) előfordulását, illetve késlelteti azok megjelenését.
Dr. Erényi Ottó főorvos – Belgyógyászati – Kardiológiai Összevont Osztály