Ismerje fel időben a Parkinson-kórt!

A fejlett országokban az idős emberek között egyre gyakoribb a Parkinson-kór. Míg a 65 év alattiak esetében 100 ezer emberre körülbelül kétszáz beteg jut, addig 65 év felett tízszer–hússzor nagyobb az esély a kialakulására.

A Parkinson-kór oka továbbra is ismeretlen, feltehetően genetikai hajlam talaján, környezeti tényezők hatására alakul ki. Kockázatát növelheti a szén-monoxid-mérgezés, bizonyos növényvédő szerek, kábítószerek használata, ismételt fejtraumák, agyvelőgyulladás. A családi halmozódás körülbelül 5 százalékos.

A kór a finommozgások irányításáért felelős agyi központok károsodása miatt jön létre, a dopamint termelő sejtek száma ilyenkor csökken. A betegek mozgása nehezített lesz. Jellemző tünet a nyugalmi remegés, az izommerevség, a meglassultság és a mozgásszegénység – ezek közül legalább kettő szükséges a diagnózishoz. Fontos hangsúlyozni, hogy a kézremegés önmagában nem jelenti azt, hogy valakinek Parkinson-kórja van, illetve ismerünk olyan Parkinson-kóros betegeket is, akiknél hiányzik vagy csak enyhe kézremegés van jelen.

Árulkodó tünet lehet még a csökkent arcmimika, az előregörnyedt tartás, az írás megváltozása, a beszéd halkká, motyogóvá válása, a csoszogó járás, a nehézkes mozgásindítás. A betegek 40 százalékánál fordul elő depresszió, gyakran ez megelőzi a testi tüneteket. Ha valakiről azt gyanítja a környezete, hogy Parkinson-kórban szenved, akkor először is a háziorvostól kell beutalót kérni a kórház neurológia szakrendelésére.

A betegség nem gyógyítható, de a páciensek állapota javítható és sokáig szinten tartható. A kezelés során dopaminhatást kifejtő tablettákat vagy tapaszt alkalmazunk, illetve lényeges a mozgásterápia is. A szakrendelésen zajló gondozás mellett szükség esetén a fekvőbeteg-osztályra vagy a Neurorehabilitációs osztályra is beutaljuk a betegeket, ritkán előfordul, hogy valakit országos centrumba irányítunk.

Sopronban évente több száz Parkinson-kóros embert kezelünk a kórházban, a tapasztalatok szerint a férfiaknál gyakrabban fordul elő a betegség.

Dr. Mike Erzsébet főorvos – Neurológia – Stroke Osztály