Gyógyír a rák által okozott lelki sebekre
Rák: bármikor, bárhol halljuk ezt a szót, legtöbbünk az elmúlásra, a gyengülő testre, a halálra is gondol. A daganatos betegség diagnózisa súlyos lelki terhet ró az érintettekre és azok hozzátartozóira is. Ezen a terhen kíván könnyíteni az onkopszichológia, melynek célja a betegek pszichés támogatása.
Magyarországon egyre több onkológiai osztály rendelkezik kimondottan rákbetegekkel foglalkozó pszichológussal és az onkopszichológiai tréningek, csoportos foglalkozások száma is növekszik. A Soproni Gyógyközpontban is elérhető ez a szolgáltatás.
A gyógyközpontban az úgynevezett Simonton-tréning keretein belül próbálunk segíteni azoknak, akiknél rákos daganatot állapítottak meg. A módszert a Simonton-házaspár dolgozta ki az Egyesült Államokban még a ’70-es években. Az onkológus szakorvos férj és a pszichológus feleség megfigyelte, hogy egyes páciensek, akiknek a prognózisa meglehetősen rossz volt, tovább éltek, míg mások, akiknek a prognózisuk kedvezőbb volt, hamar meghaltak. Simontonék megállapították, hogy a hozzáállás segíthet és megtámogathatja az orvosi kezeléseket. Aki fejben nem küzd, annak a szervezete is jóval könnyebben feladja a betegséggel való harcot.
A Simonton-módszer lényege, hogy a gyógyítás során ne csak a betegség vagy a beteg ember kerüljön középpontba – tehát ne csak a rákos identitás –, hanem az egész ember: a fizikai erőforrások mellett fontos felhasználni a lelkieket is. Ehhez elengedhetetlen a páciens aktív részvétele a betegséggel folytatott küzdelem során. A tíz alkalmas, 1–1 órás üléseken különböző témákat dolgozunk fel, úgy mint stressz, család, halál, visszaesés, vagy éppen a neheztelés. Ezek kezelésére különféle technikák állnak rendelkezésre, például a relaxáció, a fájdalomkontroll és számos vizualizációs módszer, melyek segítségével a betegek elképzelik, hogyan győzik le a saját immunrendszerük segítségével a rákot.
A rák kialakulásában szerepet játszhat számos kockázati tényező, így lelki is: ilyen például a krónikus stressz, melyet a túl sok munka is okozhat, legyengítve ezzel az immunrendszert. A gyógyközpontban ez év tavaszától érhető el a daganatos megbetegedések lelki „gyógyszere” a Simonton-tréning keretein belül, melyről további információt a 70/321-55-53-as telefonszámon lehet kérni.
Girgás Péter pszichológus - Pszichiátriai Osztály