Alattomos népbetegség
Ma Magyarországon minden harmadik embernek magas, azaz 140/90 Hgmm fölötti a vérnyomása. 50 éves kor felett igazán jellemző ez a betegség, de már a serdülők 2,5–3 százalékánál is megállapították az orvosok a magas vérnyomást. Ez azért különösen nagy probléma, mert a szívelégtelenség, valamint a koszorúér-betegségek hátterében gyakran (58 százalékban) a magas vérnyomás áll, de a stroke-ok 75 százalékáért is ez a felelős.
Alattomos betegségről van szó, amely csak az esetek 30–35 százalékában okoz panaszokat. Fejfájásra, szédülésre, látászavarra panaszkodhatnak a magas vérnyomásos emberek, de a legtöbben egyáltalán nem vesznek észre semmilyen tünetet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mindenki részt vegyen szűrővizsgálatokon. A középkorúaknak évente tanácsos megméretni a vérnyomásukat, ezt megtehetik a háziorvosnál vagy munkaalkalmassági vizsgálaton, de akár véradáskor is. Ha kiderül, hogy 140/90 Hgmm fölötti a vérnyomás, akkor a kardiológussal meghatározzák a kezelés módját. Ez általában két dologból áll: életmód-változtatásból és gyógyszeres kezelésből. Fontos, hogyha túlsúlyos a beteg, akkor fogyjon, speciális diétát írunk elő. A dinamikus tréninget mindenkinek javasoljuk. Ez azt jelenti, hogy napi fél óra dinamikus mozgásra van szükség, ami lehet kerékpározás, úszás, kocogás vagy akár aktív séta is. A testépítés ilyen szempontból nem hasznos, mert az egy statikus mozgás. Ha ezt a két javaslatot betartja a beteg, már kis mértékben csökkentheti a vérnyomását. Mindezek mellett le kell mondani az alkoholról és a dohányzásról, valamint gyógyszeres kezelés írunk elő.
Ha valakinek magas a vérnyomása, akkor fontos a rendszeres mérés is. Ez történhet otthon vagy orvosi rendelőben, de a diagnózis felállításakor gyakran egy 24 órás vérnyomásmérőt adnak a betegeknek, hogy pontos képet kapjanak az állapotáról.
A betegek együttműködési készsége körülbelül 40 százalék. Ez azt jelenti, hogy átlagosan tíz emberből csak négy tartja be az orvos utasításait. Jellemzően akkor együttműködőbbek az emberek, ha már komolyabb panaszokat okoz a betegség, hogyha megijedtek. Pedig ezt a stádiumot nem kellene megvárni. Sokat tehetünk az egészségünkért, ha rendszeresen sportolunk, nem hízunk el (a kövér emberek 59 százalékának magas a vérnyomása), próbáljuk csökkenteni a stresszt, és nem hajszoljuk túl magunkat. Rossz hír, hogy egyes előrejelzések szerint 2020-ra az emberek 40 százalékának magas lesz a vérnyomása. Próbáljuk ezt megelőzni!
Dr. Kovács Imre PhD. osztályvezető főorvos, belgyógyászat – kardiológia osztály