Harc a kábítószerek ellen
1987 óta június 26. a kábítószerrel való visszaélés és illegális kereskedelem elleni harc világnapja – így döntött az ENSZ közgyűlése. Célja, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerek okozta problémákra, társadalmi összefogást kezdeményezzen a drogok ellen.
A Soproni Gyógyközpont pszichiátriai osztályán folyamatosan kezelnek kábítószeres betegeket, igyekeznek nekik alternatívákat kínálni a drogok helyett.
Világszerte körülbelül 200 millió, Európában 30 millió, Magyarországon pedig 20 ezer drogfüggő él. A fiatal fogyasztók egyre nagyobb része próbálja ki az úgynevezett designer drogokat, amelyeket gyakran rovarirtó szerekből, mérgekből állítanak elő. Óriási a túlkínálat a piacon, az internetről könnyedén beszerzi bárki ezeket az anyagokat. Azért is nagyon veszélyesek, mert a hatásuk kiszámíthatatlan, akár egyszeri fogyasztásuk végzetes lehet. Azt tapasztaljuk, hogy elsősorban a fiatalok körében hódítanak ezek a szerek, a fő célcsoport a középiskolások, de extrém esetekben már az általános iskolások is kipróbálják a designer drogokat.
Kórházba általában már a komoly drogproblémákkal küzdők kerülnek, őket a pszichiátrián vesszük fel. A súlyosabb esetekben a fekvőbeteg osztályon kezdődik a kezelés, majd általában arra szakosodott rehabilitációs intézményekben folytatódik, és több hónapig is eltarthat. A jobb állapotban lévő betegeket az addiktológiai ambulanciára irányítják. Az a célunk, hogy alternatívát nyújtsunk a drogfüggőknek, segíteni szeretnénk nekik visszailleszkedni a társadalomba.
Általában hosszabb rehabilitációra kell készülni, de ez minden esetben egyénre szabott. A kórházban különböző csoportok működnek, amelyekhez lehet csatlakozni, ilyen például az önismereti csoport, a pszichoedukációs csoport, a szenvedélybetegek köre, a kreatív és irodalmi csoport, de tornafoglalkozásokat is tartunk.
Az addiktológiai ambulancián bárki jelentkezhet, akinek drogproblémája van, ide nem szükséges beutaló, telefonon lehet időpontot kérni (99/514-200/1508-as mellék). A kapcsolatfelvétel után az addiktológiai konzulensek segítenek a betegeknek, hogy kiválasszák a megfelelő csoportokat és elkezdjék a kezelést.
Működik a városban anonim drogfüggők civil szervezete is, melyet bárki felkereshet, a segítséget kérőkről nem vezetnek nyilvántartást.
Dr. Lajhtner Miklós főorvos, Pszichiátriai Osztály