Stroke – figyeljünk a tünetekre: minden perc számít!
Akadozik, elkentté válik a beszéd, az egyik oldalon meggyengülnek a végtagok, elferdül az arc, a száj – ha e tünetek közül akár csak egyet is tapasztal, 70 százalék az esély arra, hogy stroke-ja van. A legfontosabb teendő: azonnal mentőt hívni és kórházba menni. A késlekedés rontja a gyógyulás esélyeit.
Nem szabad várni órákat, sőt perceket sem, nem elég a háziorvost felkeresni vagy megvárni a másnapi rendelést: ha a beteg nem jön be hozzánk időben, nem tudunk elég hatékonyan segíteni. Az időablak három óra: ez azt jelenti, hogy az arra alkalmas betegnek a tünetek kezdetétől számított három órán belül trombolízis-kezelést kell indítani ahhoz, hogy esélyünk legyen megmenteni az életét, illetve csökkenteni az agy károsodását és a későbbi életminőség-romlás mértékét. A trombolízis-terápia során olyan anyagot juttatunk a keringésbe, amely normálisan is jelen van a szervezetben és képes feloldani a friss véralvadékot. A gyógyszer három, bizonyos esetekben 4,5 órán túl már nem alkalmazható, mivel vérzést okozhat a károsodott agyterületben. Minden stroke-gyanús páciensen azonnal CT-, vérnyomás és laborvizsgálatot végzünk, és ha ezek alapján a beteg alkalmas rá (az időablakon belül érkezettek kb. 30 százaléka), akkor kezdhető csak el a trombolízis.
A trombolízis forradalmi változást hozott az agyi érelzáródás okozta stroke kezelésében. Az agyi érkatasztrófa (stroke) mintegy 80 százalékát érelzáródás, további 20 százalékát pedig a véredények megrepedése miatt kialakuló agyvérzés teszi ki.
A stroke a harmadik leggyakoribb halálok a fejlett országokban, egyúttal a rokkantsághoz vezető betegségek élén áll. Különösen veszélyeztetettek azok, akiknek a vérnyomása és a vérzsír szintje magas, cukorbetegek, dohányoznak, illetve ultrahanggal könnyen kimutatható nyaki érszűkületük van. Ezek rendszeres szűrése nagyon fontos, melyre a közelgő stroke világnapon (október 29.) is lesz lehetőség országszerte. Szeretném azonban még egyszer hangsúlyozni: figyeljünk a stroke tüneteire, és azok észlelését követően azonnal hívjunk mentőt, mert az első három órában dől el a beteg sorsa. Még ezen a három órán belül is percről percre romlanak a gyógyulás esélyei: szó szerint minden perc számít!
Hazánkban 38 stroke-centrumban érhető el ez a kezelés, köztük a Soproni Gyógyközpontban is. A témáról bővebben olvashat a Magyar Stroke Társaság honlapján: www.stroketars.hu
Dr. Molnár Sándor PhD. osztályvezető főorvos – Neurológia – Stroke Osztály