Előzze meg az érszűkületet!

A szív- és érrendszeri betegségekben halnak meg a legtöbben a világon, Magyarországon minden harmadik ember. A szívinfarktus, stroke, alsó végtagi érszűkület mind az érelmeszesedés miatt alakul ki. Míg a korai stádiumban általában gyógyszerrel, mozgásterápiával, életmódváltással jól kezelhetőek ezek a betegségek, addig később már csak komoly műtétekkel lehet megmenteni a betegeket.

Egészségtelen táplálkozás, túlsúly, mozgásszegény életmód, dohányzás, szociológiai, demográfiai okok, elmaradt prevenció – mind-mind elősegítik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását. Magyarországon a 70 év feletti lakosság felének van alsó végtagi érszűkülete.

A betegségnek négy stádiuma létezik, az első kettőben csak diszkrét tüneteket okoz, ezek a járástávolság és a terhelhetőség csökkenése, valamint az izomgörcs. Ekkor még mozgásterápiával, gyógyszeres kezeléssel, szén-dioxid-fürdővel tudjuk kezelni.

A harmadik stádiumban már olyan kevés vért kap a végtag, hogy nyugalmi állapotban is fáj, a negyedikben pedig elhal. Sajnos a betegek 80%-a az előrehaladott stádiumban fordul hozzánk, ilyenkor már csak műtéttel tudunk segíteni.

A Soproni Gyógyközpont katéteres laborjában egy éve komoly fejlesztéseket végeztek. Egy 160 milliós készülékkel a bonyolult érelzáródásokat is tudják kezelni, évente összesen 237 érműtétet végeznek el. A műtét után nagyon fontos az utógondozás, javasoljuk a gyógytornát, az angiológiai rehabilitációt és az életmódváltást.

A megelőzésre nagy hangsúlyt kellene fektetni. A cukorbetegeknek és a dohányosoknak 40 év felett, azoknak, akiknek magas a koleszterinszintjük, vagy a családban előfordult érbetegség, 50 év felett javasolt a szűrővizsgálat. A háziorvostól kell beutalót kérni a kórház érsebészeti szakrendelésére, ahol egy fizikális és egy alapműszeres vizsgálatot végzünk el. Akinél szükséges, a későbbiekben ultrahanggal, CT-vel, katéteres érfestéssel ellenőrizzük ezek állapotát.

A betegség megelőzésében fontos hangsúlyozni az egyén felelősségét is. Sokat tehetünk egészségünkért, ha nem hízunk el, nem dohányzunk, rendszeresen mozgunk, egészségesen étkezünk.

Dr. Galambos Barnabás érsebész főorvos – Érsebészeti részleg