Sopronban tartotta vándorgyűlését a Magyar Reumatológusok Egyesülete

Szeptember 22-24. között, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban tartotta éves vándorgyűlését a Magyar Reumatológusok Egyesülete.

A mintegy 600 szakember részvételével megrendezett konferencián a klasszikus reumatológiai témák mellett a mozgásszervi betegségek kezelése terén elért legfrissebb tudományos eredményeket is bemutatták. A kongresszus szakmai díjak és díszoklevelek átadásával kezdődött, majd Dr. Bálint Péter Vince, az MRE elnöke köszöntötte a tanácskozókat. Nyitóbeszédében kifejtette, hogy az egészségügy jelenlegi fejlesztési stratégiájában kiemelt helyen szerepel a lakosság egészségben eltöltött életéveinek növelése, a betegségek megelőzése, amelyben a reumatológus szakemberekre fontos feladat hárul. Az életkor előrehaladtával ugyanis a mozgásszervi betegségek előfordulási gyakorisága is növekszik. A lakosságközeli ellátások fejlesztése is elképzelhetetlen a háziorvosok, reumatológusok, gyógytornászok szoros együttműködése nélkül. A szakmai kompetenciák bővítésére, a legfrissebb tudományos eredmények megismerésére pedig kiváló alkalmat teremtenek a tudományos tanácskozások – tette hozzá.

Dr. Farkas Ciprián polgármester Sopron Város Önkormányzata nevében köszöntötte a résztvevőket, aki kiemelte, mindig megtisztelő, ha egy magas rangú szakmai konferencia Sopronba látogat. Túl azon, hogy a szakemberek továbbképzésen vehetnek részt, megismerkedhetnek a várossal is – tette hozzá.

Dr. Molnár Sándor PhD, a Soproni Gyógyközpont főigazgatója is köszöntötte a vándorgyűlés résztvevőit, mint elmondta, Sopronban komoly hagyománya van a természeti adottságokra épülő rehabilitációs tevékenységnek. Az intézmény szakemberei nagy tapasztalattal rendelkeznek mind a kardiológiai, mind a neuro- és mozgásszervi rehabilitáció területén.

A Balfi Gyógyfürdőkórházban a magas kén-hidrogén tartalmú gyógyforrásokra épülő, komplett mozgásszervi terápiát tudnak biztosítani a különféle mozgásszervi betegségben szenvedőknek. Hozzátette: a rehabilitációs szakterületeket érintő, közelmúltban lezárult átfogó fejlesztési program részeként 270 millió Ft – ból újult meg a Balfi Gyógyfürdőkórház terápiás eszközparkja. A fizioterápiás részleg elektro- és magnetoterápiás műszerekkel, galvánkáddal, kezelőágyakkal gazdagodott, a tornaterem eszközparkja megújult. Kibővült a kezelési paletta, Balfon is elérhetővé vált a lézerterápia és a Cryo terápia is. Ezek a módszerek már a XXI. századi ellátást képviselik, és a régióban is egyedülállóak – sorolta Dr. Molnár Sándor PhD az elért eredményeket.

A soproni reumatológus kollégák nevében Dr. Horváth Kinga, a Soproni Gyógyközpont Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály II. osztályvezető főorvosa kívánt eredményes tanácskozást a kongresszus résztvevőinek.

A Magyar Reumatológus Társaság vándorgyűlésének idei programja rendkívül sokszínű volt, a különböző reumatológiai témakörökben közel 100 előadást hallgathattak meg az érdeklődők.