A Soproni Gyógyközpontba is ellátogatott a verskommandó
A Soproni Petőfi Színház színművészei 2019. április 11-én, a Magyar Költészet Napján „verskommandót” alkotva, a város legváratlanabb helyszínein bukkantak fel és szavalataikkal népszerűsítették magyar költők és írók műveit. Verset mondtak buszon, vonatállomáson, közintézményekben és meglátogatták a Soproni Gyógyközpont betegeit is.
1964 óta ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján a Magyar Költészet Napját. Ilyenkor országszerte könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, felolvasó estekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A Soproni Petőfi Színház társulata évről-évre „verskommandót” alkotva teljesíti sikerrel immár hagyományos küldetését a jeles napon Sopronban.
Immár hatodik alkalommal „ajándékoztak” verseket az embereknek a város különböző pontjain, a társulat színművészei közreműködtek a rendhagyó és Sopronban nagyon kedvelt programban.
A verskommandó közel száz költeménnyel készült, a színészek ebből állították össze a helyszínekhez alkalmazkodva műsoraikat. Elhangzottak József Attila, Petőfi Sándor, Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, Arany János, Szabó Lőrinc ismert költeményei, de kortárs szerzők, művei is szerepeltek a repertoárban.
A Soproni Gyógyközpont Rehabilitációs Intézetében Simon Andrea színművész és Kiss Noro előadóművész magyar költők műveit szavalták, illetve zenésítették meg.

Az intézmény Várisi úti Rehabilitációs Intézetében pillanatok alatt élő teátrumot varázsoltak.