Plüssjátékokat ajándékozott a kórházban ápolt gyerekeknek a Vitnyéd SE
Az ünnepeket megelőző időszak a jótékonysági felajánlások ideje is. A Vitnyéd Sport Egyesület összefogásának eredményeként több mint 2000 plüssjáték érkezett a soproni kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályára.
A Vitnyéd SE a Maci kórház korábbi kezdeményezése alapján indította el a plüssjáték gyűjtést, amellyel szerettek volna mosolyt csalni a Soproni Gyógyközpontban fekvő gyermekek arcára.
Takács Dávid, a sportszervezet utánpótlás szakmai vezetője elmondta, hogy az adventi időszakban indított játékgyűjtésnek már hagyománya van. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is Vitnyéden és a környező falvakban várták a játék felajánlásokat, melyeket közintézményekben, és a sportegyesület székházában is fogadtak.
Az egyesület közel száz játékosa Sopronban született, így nem volt kérdés, hogy a soproni kórháznak fogják az összegyűlt játékokat felajánlani.
„Erős, aktív és nagyon összetartó közösség, igazi "focicsalád" a miénk, de mi csak kezdeményeztünk és koordináltunk, ehhez a környéken élő emberek segítőkészsége kellett. Fontosnak tartjuk a társadalmi felelősség- és szerepvállalást, és szeretnénk ennek jelentőségét már korán "elültetni" a nálunk sportoló gyerekek fejében is. Büszkék vagyunk rá, hogy idén is közel 2000 plüssel sikerült boldogabbá tennünk a gyerekek mindennapjait” - hangsúlyozta az egyesület tagja.
A karácsonyi ajándékot Gedéné Hadarits Ilona főnővér vette át az osztály képviseletében, aki köszönetében jelezte, hogy a kezdeményezéssel nem csak a gyermekosztályt, hanem az intézmény más osztályain ellátásban részesülő gyermekeket is segítik az adományozók.