Egészséges vesét mindenkinek!
Ma Magyarországon minden 10. ember érintett valamely vesebetegségben. Évente mintegy 500-600 ezer vesebeteg szorul gondozásra. A sokáig észrevétlenül lappangó, alattomos kórra 2015. március 12-én, a Vese Világnapján prevenciós programmal hívta fel a figyelmet a Soproni Gyógyközpont.
A Nemzetközi Nephrologiai Társaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége magyar kezdeményezésre, minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjának nyilvánította. A Világnap célja, hogy felhívja a figyelmet vesénk központi szerepére általános egészségünk szempontjából, és hogy hangsúlyozásával világszerte csökkenjen a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakorisága, súlyossága.
A 6 kontinens több mint 100 országában megtartott világnap jelmondata: „Egészséges vesét mindenkinek!”, központi témája pedig „Az ideális folyadékfogyasztás – avagy mit, mikor és valójában mennyit igyunk” volt.
2015. március 12-én – a kezdeményezéshez csatlakozva - a Soproni Gyógyközpont új diagnosztikai tömbjében felvilágosító programmal hívták fel a figyelmet a vesebetegségek megelőzésére. Az érdeklődők lakossági szűrővizsgálaton (vérnyomásmérés, vizeletvizsgálat), nefrológiai és dietetikai tanácsadáson vehettek részt.
A Vese – kvízt helyesen kitöltőket a folyadékfogyasztás népszerűsítésére palackos ásványvízzel jutalmazták. A résztvevők a program végén együttesen helyezték el a közösségi vese puzzle egy-egy darabját.