Óvjuk veséink egészségét!
A Vese Világnapjáról világszerte több mint száz országban emlékeznek meg minden évben március második csütörtökén. A lakossági prevenciós kampány célja, hogy felhívja a figyelmet veséink egészségének megőrzésére és a veseelégtelenség megelőzésének fontosságára.
Veséink központi szerepet töltenek be általános egészségünk megőrzésében. Naponta mintegy 180 liter elsődleges szűrlet képződik bennük, miközben a szervezetből a vizeleten keresztül eltávolítják a salakanyagokat és a méreganyagokat. Szabályozzák a vérnyomást, a só- és vízháztartást, valamint fontos hormonok termelésében is szerepet játszanak. Sokrétű feladataik miatt nélkülözhetetlenek az egészségesen működő szervezet számára.
A Soproni Gyógyközpont a Vese Világnapja alkalmából lakossági szűrőprogramot szervezett, ahol vérnyomás- és vércukorméréssel, dietetikai tanácsadással és vese-kvízzel várták az érdeklődőket.
A kórház Diagnosztikai Tömbjében tartott rendezvényen Dr. Pálvölgyi Nóra nefrológus főorvos, a soproni Dialízis Központ vezetője hangsúlyozta:
„Becslések szerint 2040-re a világ vezető halálokai között az ötödik helyre kerülhet a veseelégtelenség, ezért is különösen fontos, hogy vigyázzunk veséink egészségére. A vesebetegségek veszélyessége abban rejlik, hogy sokszor tünetmentesen vagy nagyon enyhe panaszokkal, lappangva alakulnak ki. Éppen ezért kiemelt szerepe van a szűrővizsgálatoknak és az egészségtudatos életmódnak.”
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy számos népbetegség – például a magas vérnyomás, a cukorbetegség vagy az artériás érbetegség – növeli a vesebetegségek kialakulásának kockázatát. Emellett fontos kockázati tényező a dohányzás és a túlsúly is.
„Alapvetően két dolgot tehetünk veséink egészségének megőrzése érdekében: háziorvosunk javaslata alapján rendszeresen vegyünk részt laboratóriumi vizsgálatokon, ahol ellenőrizhetők a veseműködési értékek. Emellett törekedjünk arra, hogy kerüljük a veséket károsító tényezőket, például a dohányzást, az elhízást és a túlzott sófogyasztást” – részletezte a szakember.
A vesebetegség súlyos következményekkel járhat: jelentősen növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, amely annál nagyobb, minél előrehaladottabb a betegség.
A kórház prevenciós rendezvényén a szakemberek azokra a rizikótényezőkre hívták fel a figyelmet, amelyek növelhetik a vesebetegségek kialakulásának esélyét. Az érdeklődőket vérnyomásméréssel és vércukorszint-meghatározással várták.
A kórház Dietetikai Szolgálatának munkatársai a sófogyasztás mérséklésének és a megfelelő folyadékbevitelnek a fontosságára hívták fel a figyelmet, amelyek szintén fontos szerepet játszanak a betegség megelőzésében.