Útfelújítás miatt változik a közlekedési és parkolási rend a kórháznál

Útfelújítási munkálatok kezdődnek március 18-án (kedden) a Soproni Gyógyközpont Győri úti szakaszán. A kivitelező március 22-ig (szombatig) lezárja a kórház előtti utcát. A Gyiróti utcától a Lóki sorig teljes szélességében felmarják az útburkolatot, majd új aszfaltborítást tesznek rá.

Az aszfaltfelújítás nem csak az úttestet, hanem a parkolókat is érinti, ezért március 18. és 22. között parkolási céllal sem lehet megállni a kórház előtt! A munkálatok ideje alatt az ott parkoló gépjárműveket elszállítják. A kivitelező kizárólag a megkülönböztető jelzést használó járműveket és a buszokat engedi be az utcába.

A Soproni Gyógyközpontot a jelzett időtartam alatt csak a Fraknói utca és a Kuruc körút irányából lehet megközelíteni. Kérjük, hogy lehetőség szerint használják az ingyenesen igénybe vehető Gyiróti utcáról nyíló, Szív utcai, valamint a Lóki sori lakossági parkolókat. Látogatóinknak javasoljuk, hogy vegyék igénybe az önkormányzat által nemrég kialakított, Kuruc körúti parkolóhelyet is. A felújítási munkálatokkal járó kellemetlenségek miatt kérjük a lakosság türelmét és megértését!