Ultrahang Napok Sopronban
2024. szeptember 26-28. között a Hotel Fagus adott otthont a 31. Soproni Ultrahang Napoknak. A konferencián mintegy 250 szakember tekintette át a radiológiai diagnosztika fejlődési irányait és szakmai újdonságait.
Az ünnepélyes megnyitón Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere köszöntötte a szakmai fórum résztvevőit. Elismeréssel szólt a tudományos program magas színvonaláról, ami hosszú évek óta városunkba vonzza a szakma jeles képviselőit. Mint elmondta: a konferencia a szakmai tapasztalatcsere mellett lehetőséget nyújt a város megismerésére is.
A Soproni Ultrahang Napok programját Dr. Molnár Sándor PhD, a Soproni Gyógyközpont főigazgatója is méltatta, egyben megköszönte a Röntgen- és Izotópdiagnosztikai Osztály munkatársainak elhivatottságát, a folyamatos szakmai fejlődésre való nyitottságát.
„A radiológia elválaszthatatlan része a gyógyításnak, hiszen gyors és pontos diagnózis nélkül nincs eredményes gyógyítás, megfelelő terápia és utánkövetés. A képalkotó diagnosztikában töretlen a fejlődés, szükséges, hogy ismerjük a legújabb technológiákat.” – hangsúlyozta a főigazgató.
„Az első kongresszust 1985-ben rendeztük meg Sopronban, Prof. Dr. Baranyai Tibor kezdeményezésére, aki hosszú éveken át szervezte a tudományos programot. Célunk változatlan, a szakmai kapcsolatok ápolása mellett továbbra is naprakész, a napi rutinban használható tudást szeretnénk átadni. – mondta el Dr. Hoffer Krisztina, a Röntgen- és Izotópdiagnosztikai Osztály osztályvezető főorvosa, a konferencia főszervezője.
A kétnapos kongresszuson két fő témakört jártak körbe a szakemberek, a pajzsmirigy és a tüdőbetegségek képalkotó diagnosztikája állt a fókuszban. A kongresszus zárónapját a fiatal radiológusok szekciójának szentelték.
A hagyományoknak megfelelően a kiállítási területen megjelenő cégek bemutatták legújabb fejlesztéseiket, a konferencia résztvevői tájékozódhattak a digitális technika modern lehetőségeiről.