Támogatás a Traumatológiai Osztálynak

A Rotary Club Sopron ötszázezer forinttal támogatta a Soproni Gyógyközpont Traumatológiai Osztályát. Az adományból megtörtént a kórházi egység nyílászáróinak külső hővédő fóliázása, amivel tovább javult az ellátottak és az osztály dolgozóinak komfortérzete.

A jótékonysági szervezet jó kapcsolatot ápol a Soproni Gyógyközponttal, adományaival már több alkalommal támogatta a betegellátás különböző területeit.

Dr. Sztancs György osztályvezető főorvos, Varga Gábor Rotary elnök, Cserta László Rotary tag, Kozmáné Farkas Katalin gazdasági igazgató

„A Rotary Club Sopron az eddigi felajánlásaival összhangban reméli, hogy támogatását a járványhelyzet elmúltával a jövőben is töretlenül tudja folytatni, szolgálva a szűkebb és tágabb közösségünket” – mondta el az adomány jelképes átadásán Varga Gábor elnök, Cserta László Rotary tag jelenlétében.

A Soproni Gyógyközpont képviseletében Kozmáné Farkas Katalin gazdasági igazgató köszönte meg a jótékonysági szervezet felajánlását. A Traumatológiai Osztály nevében Dr. Sztancs György osztályvezető főorvos méltatta az adomány jelentőségét. Hangsúlyozta: a nyílászárókra került külső hővédő fóliázás csökkenti a beáramló hő mennyiségét, ezáltal javítja a betegek komfortérzetét és az osztály dolgozóinak munkakörülményeit is.