Köztünk élő tehetség

Vessző Ágnes hétköznapi ember, nem hétköznapi tehetséggel. A Balfi Gyógyfürdőkórházban takarítónőként dolgozik, de verseit egyre szélesebb körben ismerik és szeretik. Közvetlen kapcsolatban áll a betegekkel is, sokszor tőlük, sorsaikból merít ihletet s írásai ettől válnak emberivé, még szívhez szólóbbá.

Első verseit 10 éves korában a nagycenki iskola újságjába írta, mint fogalmazott az örömök és bánatok megörökítésére. Versírásra Szabó Attila tanár úr biztatta, hiszen elmondása alapján gátlásos gyerek volt. Azóta is papírra vet minden érzelmet, gondolatot, ami foglalkoztatja: azt mondja, neki olyan ez, mint másnak a levegővétel.

Hét év után most jelent meg második versgyűjteménye, Érzelmek II. címmel, melynek bemutatóját a Soproni Gyógyközpont Neuro-Pszichiátriai tömbjének konferenciatermében tartották.

Egyszerű, szép, közérthető, nem lehet letenni – így jellemezte Firtl Mátyás országgyűlési képviselő a kötetet. Mint fogalmazott: mindenki talál a versgyűjteményben olyan alkotást, amiből a saját élete egy-egy jelenete köszön vissza. Mindenki ezt mondaná el, csak a legtöbben nem tudják ilyen szépen megfogalmazni.

Az egykori mentor, Szabó Attila tanár úr a könyvbemutatón is jelen volt és büszkén méltatta a kötetet. Vessző Ágnes egyik fontos mondatát ragadta ki: „helyemen vagyok”. Nagyon sokat elárul az alkotóról – mondta. A XXI. században, mikor a tömegkommunikáció mindenkit leigáz, itt áll egy tiszta lélek. Mindenhonnan azt halljuk, hogy a sikeres ember áll minden fölött. Csak a vagyon, a pozíció az egyedüli érték. Ezzel szemben itt van Ágnes, aki a legnagyobb kinccsel rendelkezik: a maga egyszerű módján verseivel vigaszt nyújt a gyógyfürdőkórház betegeinek, szívmelengető érzés olvasni a sorait – tette hozzá a tanár úr. További értéke a verseinek, hogy egyik sem valami korábbi lemásolása, egyik sem „lerágott csont”, elementáris igazság hat át a sorokon, bármelyik versét olvassuk.

Ágnes így vall a művészetéről, mely a gyógyfürdőkórház falai közt sem szűnik meg: „Költőként feladatnak érzem a nehéz emberi sorsokkal való tiszteletreméltó törődést, vigasztalást. Hosszúak a folyosók, és sok a beteg ember. Olyanok, akiknek nemcsak a derekuk, a gerincük beteg, hanem a lelkük is. Egyedi találmányom, hogy személyre szabott verseket is írok. Kedves alanyaimtól szép leveleket őrzök, melyekben tudtomra adják, hogy jó helyre került. Egyszerű munkásként átélhetem: tudok segíteni! Előrevisz, hogy van kinek írni. Révbe értem, sosem akartam többet, és most boldog vagyok.”