Tudományos értekezlet az egészség szolgálatában
20. alkalommal rendezte meg a Soproni Gyógyközpont a Szakdolgozók Tudományos Értekezletét. A jubileumi konferencián 2 szekcióban, összesen 17 előadó foglalta össze az elmúlt év legfrissebb egészségügyi, szakdolgozói tudásanyagát.
Az ünnepi rendezvény megnyitóját a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban tartották, ahol Németh Rita ápolási igazgató köszöntötte a résztvevőket és köszönte meg a Szakdolgozói Szakmai Tanács áldozatos munkáját, mellyel 20 éve rendületlen lelkesedéssel szervezi meg az egyre színvonalasabb szakmai rendezvényt.
Dr. Simon István alpolgármester példamutatónak nevezte, hogy Sopronban a szakdolgozóknak is évről-évre teret adnak az új ismeretek közzétételére, a tapasztalatcserére. Mint fogalmazott: a világ nagy tudásanyaga pontosan az ilyen „tudáskövekből” áll össze. Inspirációt, ösztönzést adhatnak az előadások a továbbgondolásra, akár új technikák kitalálására, újabb felfedezésekre. Dr. Simon István egyben minden egészségügyi szakdolgozó munkáját is megköszönte, mellyel egész éven át, folyamatosan rendelkezésre állnak és szolgálják Sopron és környéke lakosságát.
Dr. Korányi László, a Soproni Gyógyközpont mb. főigazgatója hangsúlyozta: a rendezvény a kezdetek óta az emberi oldaláról ismert. Az előadások a betegágy mellett megszerzett emberi és szakmai tapasztalatok összegzései. A beteg javát szolgáló új ellátási módszereket, tapasztalatokat pedig meg kell osztanunk egymással, hogy ezáltal is tovább növeljük a betegellátás színvonalát.
Mint fogalmazott: az intézmény büszke a szakdolgozóira, akik egy egymást támogató, az új ismeretekre mindig nyitott közösséget alkotnak. Hozzátette: egy nemrég készült felmérés szerint a Soproni Gyógyközpont szakdolgozói közül 44-en rendelkeznek többfajta végzettséggel, egyetemi vagy főiskolai diplomával. Ez is bizonyítja, hogy bennük van az új, a folyamatos fejlődés iránti igény.
Dr. Korányi László mb. főigazgató egy örömhírt is megosztott a konferencia résztvevőivel, miszerint a Soproni Gyógyközpont idén másodszor nyerte el az Év kiváló városi kórháza címet. Ez az elismerés pedig – mint mondta - az infrastrukturális adottságokon túl a szakdolgozóknak is köszönhető, akik szakmai hozzáértésükkel, hivatástudatukkal öregbítik az intézmény hírnevét.
Az ünnepi köszöntőket követően, két szekcióban, összesen 17 előadás hangzott el. Szó esett a vészhelyzetek oktatásáról a Sürgősségi Betegellátó Osztályon, a rutin beavatkozások veszélyeiről, az étrendi edukáció lehetőségeiről II-es típusú cukorbetegségben. Bemutatták a gerincferdülés kezelésében alkalmazott Schroth terápiát, a nyiroködéma komplex kezelési lehetőségeit, valamint kitértek a népegészségügyi szűrőprogramokra. A konferencián egy-egy tanulságos eset bemutatására, minőségbiztosítási kérdések megvitatására is lehetőség nyílt.
A Szakdolgozók Tudományos Értekezlete minősített, a résztvevő szakdolgozók idén 16 továbbképzési kreditpontot kapnak.