Könyvadomány a Soproni Szociális Intézménytől

Több doboznyi könyvvel ajándékozta meg a kórházban kezelt beteg gyerekeket a Soproni Szociális Intézmény. A lakossági felajánlásokból származó olvasmányokat decemberi jótékonysági akciójuk során gyűjtötték össze a szervezet munkatársai.

„Adni mindig jóleső érzés. Az adventi időszakban az emberek figyelme a rászorulókra, elesettekre és a betegekre irányul. Jótékonysági adományainkkal mi is több éve támogatjuk a kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályát. Idén szerettünk volna olyan ajándékot hozni, ami segíti a kis betegek kikapcsolódását, feltöltődését. Ennek jegyében hirdettük meg a könyvgyűjtési akciónkat és egész decemberben fogadtuk a felajánlásokat. Az emberek nagylelkűségének köszönhetően rengeteg olvasnivaló gyűlt össze. Reméljük, hogy a kalandos, izgalmas, színes vagy éppen tanulságos történetek segítik majd a gyerekek gyors felépülését.” – mondta el Nagy Andrea, a Soproni Szociális Intézmény munkatársa, a gyűjtés kezdeményezője.

A több doboznyi, életkori csoportonként válogatott könyvet Gedéné Hadarits Ilona főnővér vette át és köszönte meg a gyűjtés szervezőinek, valamint a felajánlóknak.