Kitüntetések az orvosi hivatás ünnepén
Június 27 - én tartotta Semmelweis – napi ünnepségét a Soproni Gyógyközpont. Az intézmény 54 dolgozóját tüntették ki Sopron város egészségügyi ellátásában végzett példaértékű munkásságáért.
A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban tartott rendezvényen Dr. Molnár Sándor PhD. mb. orvosigazgató és Dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte a gyógyközpont munkatársait.
Dr. Molnár Sándor elmondta: „Ezen a napon választott hivatásukat ünneplik az egészségügyi dolgozók. Az ünnep alkalmat teremt a megállásra, hogy értékén szemléljük ezt a sokszor nehéz és embert próbáló munkát. Kiemeljük azokat a kollégákat, akik a soknál is többet tesznek a betegekért, a szakma megbecsüléséért, az intézmény híréért.”
Dr. Fodor Tamás polgármester valamennyi soproni és térségi lakos nevében köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért. Külön méltatta azokat, akik a sok csábító lehetőség ellenére választott „őrhelyükön”, Sopronban maradnak. Mint fogalmazott: a város kiváltságos helyzetben van, felkészült orvosokkal, fejlett háttérkörülményekkel rendelkezik a gyógyközpont, magas a szolgáltatási színvonal. Az újabb 3 nagyberuházás XXI. századi körülményeket teremt a jövőben a betegellátásban.
Az ünnepség részeként Dr. Korányi László mb. főigazgató és Dr. Fodor Tamás polgármester átadta a 2014. évi, Semmelweis – napi elismeréseket.
Főorvosi címben részesültek:
Dr. Schmidel Ferenc adjunktus
Dr. Hofmann Erzsébet adjunktus
Dr. Németh Vilmos adjuntus
Dr. Szalai Gabriella adjunktus
Dr. Halmai Vilmos PhD. adjunktus
Dr. Répássy Tamás adjunktus
Dr. Pesky Judit adjunktus
Dr. Karazma Farshid adjunktus
Dr. Lajhtner Miklós adjunktus
Dr. Bognár Gábor adjunktus
Adjunktusi kinevezést vehettek át:
Dr. Pécsi Őrs szakorvos
Dr. Németh Csaba szakorvos
Semmelweis – napi kitüntetésben részesültek:
Dr. Kovács Imre PhD. osztályvezető főorvos
Dr. Hajnalka Imre osztályvezető főorvos
Dr. Sztancs György osztályvezető főorvos
Dr. Gyetvai Róbert osztályvezető főorvos
Dr. Markó Eleonóra központi laboratórium vezető
Dr. Galambos Barnabás PhD részlegvezető főorvos
Dr. Horváth Éva főorvos
Dr. Tegzes Andrea főorvos
Dr. Szalai Orsolya főorvos
Gráczol Mónika munkaügyi csoportvezető
Kondor Csaba közbeszerzési és pályázati referens
Strammer Evelin élelmezésvezető helyettes
Siska Csabáné főszakács
Kálcsics Edit számviteli csoportvezető
Varga Szilárd fejlesztési mérnök
Mészáros Ildikó takarítószolgálat koordinátor
Lőrinczné Kovács Andrea recepciós
Horváth Gergely informatikus
Détári Katalin kontroller
Czipetits Andrea vezető ápoló
Kovácsné Horváth Kornélia szakasszisztens
Egyházi Hajnalka adminisztrátor
Németh Istvánné vezető ápoló helyettes
Vargáné Pál Tünde szakápoló
Büki Aranka szakasszisztens
Bokoriné Bognár Beáta szakápoló
Kámán Rozália szakápoló
Nagy Beáta szakápoló
Tóth Zoltánné vezető ápoló helyettes
Palikné Iróczki Andrea szakápoló
Bálint Hajnalka vezető ápoló
Bindes Gyuláné vezető ápoló helyettes
Molnárné Pete Kármen szakápoló
Lőrincz Borbála vezető aneszteziológiai asszisztens helyettes
Szigethi Jenőné mb.vezető ápoló
Kusmiczkiné Nagyova Nóra ápoló
Marton Tímea műtős szakasszisztens
Primász Rudolf gyakorló műtőssegéd
Nagy Tamás gyógymasszőr
Sipos Hajnalka szakápoló
Tanácsosi címet kaptak:
Udvardi Béláné vezető ápoló
Márkus Katalin vezető szakasszisztens
Az ünnepségen országos jelentőségű elismerést is átadtak. Németh Rita ápolási igazgató, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alelnöke a kamara elismerő oklevelét adományozta Giczi Istvánné ápolónőnek a Soproni Gyógyközpont Rehabilitációs Intézetében és a kamarában nyújtott kiemelkedő tevékenységéért.