Akik a jövőt építik
A Soproni Gyógyközpont 2005-ben kapott oktatókórházi státuszt, ahol az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően modern műszereken sajátíthatók el a különböző szakterületek tudásanyagai. Sopron egyre népszerűbb célpont a fiatal szakorvosjelöltek számára.
Több mint tíz éve a Debreceni Egyetem oktatókórháza, a Soproni Egyetemmel hat éves szakmai kapcsolatot ápol, a jövőben pedig a Pécsi Tudományegyetemmel is létrejöhet az együttműködés. Az osztályok többsége a Semmelweis Egyetem által akkreditált képzőhely, ami azt jelenti, hogy a szakorvosjelöltek a képzési tervük szerint előírt követelmények nagy részét helyben tudják teljesíteni. – A célunk az, hogy jól kvalifikált, aktív, motivált orvosaink legyenek, akiknek megéri itt letelepedni – mondta dr. Tóth László, a gyógyközpont megbízott orvosigazgatója. – Személyes felelősségünk, hogy biztonságot, kiszámíthatóságot és optimális munkavégzési feltételeket nyújtsunk nekik.
A gyógyközpont rezidensgondozó programjának keretében a szakorvosjelöltek lakhatási támogatásban részesülhetnek. Központi képzésekkel segítik még használhatóbbá tenni orvosi tudásukat, támogatják kongresszusokon való részvételüket, valamint hozzáférhetővé tették számukra az itteni szakirodalmat is. – Számít a véleményük! Rezidenseinket szeretnénk a stratégiai döntéseinkbe is bevonni, hiszen ők a kórház jövője, maguknak építenek, az itteni betegek gyógyulásának érdekében – folytatta az orvosigazgató.
A fővárosi származású dr. Hegyi Daniella Eszter a balfi mozgásszervi rehabilitációs osztály szakorvosjelöltje hosszú távra tervez Sopronban: – Nagyon megszerettem a várost, jól érzem magam itt. Képzési tervemből adódóan már több osztályon is töltöttem gyakorlatot, mindenhol tapasztalt szakemberektől tanulhattam. A szakorvosjelölteknek szóló konzultációk is nagyon hasznosak, ahol magasan kvalifikált osztályvezető főorvosoktól sajátíthatunk el olyan ismereteket, amiket a tankönyvből nem lehet megtanulni.
Dr. Neumann Róbert szakorvosjelölt már gyerekkora óta készült az orvosi pályára, és általános sebészeti szakvizsgája megszerzése után is a kórházban szeretne maradni: – A kollégáimmal jó csapatban dolgozom, sokat tanulok tőlük, örülök, hogy lehetőséget kapok a tapasztalatszerzésre. Úgy gondolom – mint minden szakmában – a sebészetben is állandó tanulás, fejlődés szükséges a hatékony gyógyításhoz, melyhez itt minden feltétel adott.
Az utóbbi egy-két évben megnőtt a Sopront választók száma: a gyógyközpontban jelenleg 43 szakorvosjelölt dolgozik; 2016-ban és 2017-ben eddig 17 új rezidens érkezett az intézménybe.
Rezidensösztöndíj-program
Az ösztöndíj 2011-es bevezetése a leghatékonyabb módja volt annak, hogy csökkenjen az orvoselvándorlás: 6 éve több mint 800-an, tavaly már csak 398-an kértek a hatóságtól külföldi munkavégzéshez igazolást. A szakorvosjelölti és a klinikai szakgyógyszerészi ösztöndíj havi nettó 100 ezer forint, a hiányszakmákra jelentkezők havi 150 ezer, a csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosjelöltek, valamint az oxiológiai és sürgősségi területre jelentkezők ösztöndíja 200–200 ezer forint havonta. 2017-ben 890-en kapnak ösztöndíjat; a kormány mintegy 3 milliárd forintot biztosít erre a költségvetésből.
Soproni Téma