Együtt a daganatos betegekért

A Magyar Rákellenes Liga kezdeményezésére 1993 óta minden évben április 10-én tartják a Nemzeti Rákellenes Napot, amikor országszerte a daganatos betegségek megelőzésére és korai felismerésére hívják fel a figyelmet.

A Soproni Gyógyközpontban is közösségi sétát szerveztek, ahol az intézmény munkatársai kék és rózsaszín szalag viselésével fejezték ki együttérzésüket és támogatásukat a daganatos betegekkel és hozzátartozóikkal.

Az eseményt Dr. Kulcsár Dániel orvosigazgató helyettes nyitotta meg.

A résztvevők a kórházparkban megtett útvonalon jelképesen érintették a tumoros páciensek ellátási folyamatának helyszíneit: a szűréseket és a kivizsgálásokat segítő diagnosztikai területek (radiológia, laboratórium, patológia) épületeit, a műtéti osztályok és az utógondozás, valamint a rehabilitáció épülettömbjeit.

A sétán jelen voltak a kórházvezetés képviselői, a betegellátó osztályok és a háttérterületek munkatársai is, hogy közös jelenlétükkel fejezzék ki az ellátási folyamat valamennyi szintjén az onkológiai betegek támogatását.

Magyarországon évente mintegy 32 ezer életet követelnek a daganatos betegségek. A közösségi sétán résztvevők együttesen hívták fel a figyelmet a megelőzésre, a korai felismerésre és a szűrővizsgálatok jelentőségére is.