Pszi-Faktor: tehetségek találkozója
Kilencedik alkalommal szervezte meg a Medical Mental Alapítvány a pszichiátriai betegek és fogyatékkal élők tehetségkutató találkozóját a GYIK Rendezvényházban. Az eseményen az ország különböző pontjairól 15 intézmény képviseltette magát, a fellépők öt művészeti kategóriában léptek színpadra.
A rendezvényen részt vett és köszöntőt mondott dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, aki hangsúlyozta: a Pszi-Faktor tehetségkutató találkozó egy fontos közösségi esemény, ahol azok is meg tudják mutatni a bennük rejlő értékeket, akik gyakran a társadalom peremén, árnyékosabb oldalán foglalnak helyet.
A kulturális találkozó és tehetségkutató 2014-ben indult útjára. Az antistigmatizációs program célja, hogy a pszichiátriai betegekkel kapcsolatos negatív előítéleteket eloszlassa. A résztvevők öt kategóriában - ének-zene, vers-próza, színjátszás, vizuális művészet, tánc – mutathatták meg tehetségüket. – mondta el Belényessy Éva főszervező.
„Rendezvényünk egy szociális kapcsolódási pont is, pszichiátriai betegeinknek nagy élmény, hogy sorstársakkal találkozhatnak, megoszthatják élményeiket és megmutathatják a bennük rejlő értékeket. A pszichiátriai rehabilitációval foglalkozó szakembereknek pedig egy remek alkalom a szakmai tapasztalatcserére, az intézmények közötti kapcsolattartás erősítésére.” – tette hozzá a mentálhigiénés szakember.