Iskolai projektnapon mutatkozott be a Soproni Gyógyközpont

A segítségnyújtás témakörében szervezte meg idei projektnapját a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium. Az előadások, oktatófilmek és múzeumlátogatások mellett bemutatkoztak azok a közintézmények – köztük a Soproni Gyógyközpont - is, ahol az érettségi előtt álló diákok önkéntes, segítő szolgálatot teljesíthetnek.

A tájékoztató napot 9., 10. és 11. évfolyamos tanulóinak szervezte meg az intézmény, hogy segítse az egészségtudatos szemlélet elmélyítését és azoknak a közintézményeknek a kiválasztását, ahol az érettségiig kötelező 50 óra közösségi szolgálatot érdeklődési körüknek megfelelően teljesíthetik a diákok – fejtette ki Baráth Mónika igazgatóhelyettes.

A projektnapon egészségmegőrzéssel, segítségnyújtással kapcsolatos kisfilmeket vetítettek a diákoknak, akik helyszíni bemutatón sajátíthatták el az újraélesztés alapjait is.

A Soproni Gyógyközpont tájékoztató előadással, önkéntesek beszámolójával és interaktív beszélgetéssel várta az érdeklődő diákokat. Az intézmény 2012 óta fogadja az önkéntes szolgálatot teljesítő tanulókat, 8 soproni középiskolával van együttműködési megállapodása – hangzott el a tájékoztatón.

Az egészségügyi pályát választó diákoknak különösen hasznos a Soproni Gyógyközpontban végzett közösségi szolgálat, hiszen bepillantást kaphatnak a gyógyítás folyamatába, az érdeklődési körüknek megfelelő szakterület működésébe - hangsúlyozták az előadók.

A gyógyközpont által kínált tevékenységi formák sokszínűek: a betegellátáshoz kapcsolódó segítő munka mellett lehetőség van éttermi feladatok ellátására, parkgondozásra vagy a különféle kulturális, tudományos rendezvényekben való közreműködésre.

A program kezdete óta mintegy 150 soproni középiskolás választotta közösségi szolgálatának helyszínéül a Soproni Gyógyközpontot.