Sopronban ülésezett a Podiátriai és Lábsebészeti Társaság
November 27-28. között Sopron adott otthont a Magyar Podiátriai és Lábsebészeti vándorgyűlésnek. A Soproni Gyógyközpont Traumatológiai Osztálya konferenciai házigazdaként osztrák és brit szakértők bevonásával színvonalas programot állított össze, a felnőttkori laposláb témakörében pedig didaktikus szimpóziumot szervezett.
A konferencia ünnepélyes megnyitóján Dr. Simon István, Sopron alpolgármestere, Dr. Molnár Sándor PhD., a Soproni Gyógyközpont orvosigazgatója és Dr. Halmai Vilmos PhD. főorvos, a kongresszus elnöke köszöntötte a résztvevőket.
Dr. Simon István alpolgármester a város nevében köszönetet mondott a szervezőknek, hogy a konferencia helyszínéül Sopront választották és gratulált a színvonalas program összeállításához.
Dr. Molnár Sándor PhD. orvosigazgató örömét fejezte ki, hogy idén a Soproni Gyógyközpont szervezésében már a hatodik országos jelentőségű konferencia résztvevőit köszönthetik a városban. Ez is jelzi a kollégák szakmai elhivatottságát, az új ismeretek iránti nyitottságát, hogy élénk tudományos élet folyik az intézményben – fogalmazott.
Dr. Halmai Vilmos PhD. főorvos, a kongresszus elnöke hangsúlyozta: a Traumatológiai Osztály életében mérföldkő, hogy egy országos szakmai műhely tagjait láthatja vendégül. Egy ilyen súlyú rendezvény mindig alkalmat teremt a kitárulkozásra, a helyben végzett szakmai tevékenység előtérbe helyezésére. –mondta el. - A felnőttkori laposláb témakörében külön szimpóziumot szerveztünk, brit és osztrák szaktekintélyek bevonásával. A nyugati határszélen feladatunknak tekintjük a legfrissebb külföldi szakmai trendek megismerését és a hazai gyakorlatba konvertálását – mondta el.
A két napos tudományos program rendkívül gazdag volt. A különféle lábbetegségek képalkotó diagnosztikája mellett a népbetegségnek számító érrendszeri megbetegedések lábsebészeti vonatkozásairól, a diabéteszes láb legújabb kezelési gyakorlatairól is szó esett a kongresszuson. Szakmai újdonságok – mint pl. a bokaprotézis beültetésének gyakorlata és utánkövetése - is napirendre kerültek. Az előadások a különböző életkorokra vetített lábsebészeti betegségekre is rávilágítottak a fejlődési rendellenességektől kezdve az időskori problémákig.
A kiállító területen megjelenő cégek bemutatták legújabb fejlesztéseiket, lábsebészeti műszereiket, orvosi segédeszközeiket. A konferencia résztvevői tájékozódhattak a digitális technika modern lehetőségeiről is.