Középpontban a testi-lelki egészség

„Zöld hét” programsorozatot tartottak a Bánfalvi Óvoda Kőszegi úti Tagóvodájában, melynek központi témája a testi-lelki egészség megőrzése volt. A Soproni Gyógyközpont szakemberei is részt vettek a rendezvényen szülőknek és óvodásoknak szóló prevenciós programmal.

A kórház higiénikusai kézhigiénés foglalkozást tartottak, játékos feladatokkal szemléltették az óvodásoknak a kórokozók terjedését, majd UV lámpás kísérlettel mutatták be a helyes kézmosási és kézfertőtlenítési technikákat. A gyerekek játékos feladatokon keresztül ismerték meg a kórokozók mikroszkopikus alakját, a kézmosás betegségmegelőző szerepét.

„Prevenciós foglalkozásunkat már több oktatási intézménybe elvittük, mivel nagyon fontosnak tartjuk a felnövekvő generáció egészségnevelését, a betegségek megelőzését segítő ismereteik bővítését. A helyes kézmosás művelete nagyon egyszerűen elsajátítható, amivel számos betegséget megelőzhetünk. Nagyon fontos, hogy már óvodáskortól megtanítsuk a gyerekeknek az alapvető kézhigiénés szabályokat.” – mondta el a program kapcsán Lévainé Fehér Szilvia, a kórház csoportvezető higiénikusa.

A kórház szakemberei az óvodások szülei részére szív- és érrendszeri állapotfelmérést is végeztek, ahol egy kérdőív kitöltése mellett kiszámították az érdeklődők testtömeg indexét, valamint megmérték vércukor- és vérnyomás értékeiket. Dr. Kiss Tünde, a Soproni Gyógyközpont orvosa az előzetes állapotfelmérés alapján kardiovaszkuláris prevenciós tanácsokkal látta el a szűrésen résztvevőket.