Oltási akcióhét a Soproni Gyógyközpont oltópontján
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében 2021.december 12-ig meghosszabbította az „Oltási akcióhetet" a Soproni Gyógyközpont.
A Várisi út 2. szám alatti oltóponton a megjelölt napokon, 7 és 19 óra között megemelt oltási kapacitással várják az első, a második, illetve a harmadik oltást felvenni kívánókat.
December 12-ig a még oltatlanok kivételesen előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra. Ebben az esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érkezési sorrendben történik. A formanyomtatvány elektronikus formában is elérhető, kinyomtatható és előzetesen kitölthető:
Továbbra is javasolt az időpontfoglaló használata azoknak, akik korábban már regisztráltak az interneten, akár az első, akár a második vagy a harmadik oltásukat kívánják felvenni.
Az oltásra érkezőket kérjük, hozzák magukkal személyi irataikat (személyi igazolvány, TAJ-kártya), második és harmadik oltás esetén pedig a korábbi oltást igazoló dokumentumokat.
Nagyban meggyorsítja az adminisztrációt, ha az oltakozók már az előzetesen kitöltött és aláírt Hozzájáruló nyilatkozattal érkeznek az oltópontra, melyek az alábbi linken érhetőek el: