Fókuszban az urológiai szűrővizsgálatok
Nagy érdeklődés mellett folytatódott a Soproni Nyugdíjas Egyetem ingyenes előadássorozata. Dr. Szikszai Zoltán, a Soproni Gyógyközpont Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosa a leggyakrabban előforduló urológiai kórképekről, a szűrővizsgálatok típusairól és jelentőségéről tájékoztatta a hallgatóságot.
A szakember előadásában hangsúlyozta, hogy az egészségtudatos gondolkodás és az öngondoskodás rendkívül fontos az urológiai betegségek megelőzésében és időben történő felfedezésében.
„A különböző szűrővizsgálatok célja, hogy az elváltozásokat abban a stádiumban fedezzük fel, amikor még nem okoznak tüneteket, nem kiterjedtek, ezáltal sokkal eredményesebben gyógyíthatók. Ilyenkor még kisebb beavatkozással, a betegek életminőségének megtartásával tudjuk az elváltozásokat kezelni. Az időben megkezdett kezelés nagyobb gyógyulási eséllyel jár.” – világított rá az urológus főorvos.
Dr. Szikszai Zoltán prezentációjában részletesen bemutatta azokat a szűrési lehetőségeket, melyekkel az urológiai betegségek feltárhatók. Felhívta a figyelmet a rendszeres, legalább évenkénti labor (vér- és vizeletvizsgálat) szükségességére, amivel kimutathatók a veseműködési problémák, a gyulladásos kórképek, a vesekövesség, a húgysav eltérések és a daganatot jelző markerek is.
Ugyancsak fontos az egy-két évente ajánlott hasi UH vizsgálat, ahol húgyhólyag- és vesedaganatokat, vesekövességet, húgyúti morfológiai eltéréseket lehet diagnosztizálni. Szükség esetén, a diagnózis pontosításához további képalkotó vizsgálatok (CT, MR) is a vizsgáló orvos rendelkezésére állnak.
A fizikális vizsgálat is a szűrővizsgálatok közé sorolható, hiszen egyéb betegségekre is fényt deríthet, mint pl. a heredaganat, a herevisszértágulat, a vízsérv vagy a húgycső eltérések, amelyek ma már a legmodernebb módszerekkel eredményesen gyógyíthatók.
A szakember külön kitért a prosztatarákszűrés jelentőségére is, hiszen Magyarországon évente még mindig mintegy 1500 férfi veszíti életét a prosztata rosszindulatú elváltozása miatt. Mivel a daganat évek alatt alakul ki, és csak viszonylag későn okoz tüneteket, fontos a vérből végzett, rendszeres PSA-vizsgálat is.
„A legújabb ajánlások szerint emelkedett PSA-érték esetén MR vizsgálatot végzünk, amellyel kimutathatók a gócok. Ezt követi az UH vezérelt mintavétel és a kezelési terv felállítása. – ismertette a kivizsgálás menetét a szakember.
Végezetül összegzésként elhangzott, a szűrővizsgálatokat a Soproni Gyógyközpont urológiai szakrendelésén végzik el a szakemberek. A vizsgálatokra előzetes időpontfoglalással lehet jelentkezni akár az Egészségablak applikációban, akár a kórház központi előjegyzési telefonszámán (99/514–205, 99/514–206).