Táplálkozzunk tudatosan a nyári hónapokban!
A nyár a pihenés és a szabadság időszaka – ám a kánikula és a lazább napirend kihívást is jelenthet testünk számára. A nyári hónapokban a megfelelő folyadékbevitel, a rendszeres és kiegyensúlyozott táplálkozás, valamint a szezonális alapanyagok előtérbe helyezése segíthet abban, hogy jó közérzettel, energikusan éljük meg a mindennapokat.
A nyári táplálkozási szokásokkal kapcsolatban Nagy Krisztinát, a Soproni Gyógyközpont csoportvezető dietetikusát kérdeztük, aki hasznos tanácsokkal szolgált az év legmelegebb időszakára.
A hidratáltság az alapja mindennek
„A jó közérzet alapja a megfelelő hidratáltság” – hangsúlyozta Nagy Krisztina. Hozzátette: egy átlagos felnőtt szervezet számára napi 2–2,5 liter víz elfogyasztása lenne ideális, de ez az igény jelentősen megnőhet a testtömeg, a fizikai aktivitás és a végzett munka függvényében. A nyári hőségben különösen fontos a folyamatos folyadékpótlás, amit leginkább víz formájában érdemes megvalósítani.
Étkezzünk rendszeresen és tudatosan!
A dietetikus felhívta a figyelmet arra is, hogy ne csak az legyen cél, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy mikor és hogyan. Fontos, hogy ne hagyjuk ki a reggelit, emellett figyeljünk arra is, hogy a napi kalóriabevitel ne tolódjon a délutáni órákra – érdemes a teljes napi energiabevitelt egyenletesen elosztani. A három főétkezés mellett két kisebb étkezés beiktatása is javasolt.
Most van itt az ideje a könnyed, egészséges ételeknek
A nyári időszak ideális alkalmat kínál arra, hogy egészséges, friss, szezonális zöldségekből és gyümölcsökből állítsuk össze étkezéseinket. A szakember szerint a bő olajban sütött ételek helyett érdemes könnyebb elkészítési módokat választani:
„Részesítsük előnyben a párolást, a grillezést, vagy készítsünk főzelékeket, mártásokat, rakott és töltött zöldségeket. Egy töltött cukkini például könnyen elkészíthető és laktató fogás lehet ebben az időszakban.”
A gyümölcs nem csak nassolnivaló
A gyümölcsöket leginkább nyersen érdemes fogyasztani, de kiváló saláták is készíthetők belőlük. Érdemes például kipróbálni a feta sajtos dinnyesalátát, amely akár egy kisétkezésként is megállja a helyét.”
„Turmixokkal és smoothie-kal is színesebbé tehetjük a nyári étrendet – ezek alkalomszerűen beilleszthetők a napi étkezések közé, változatosságot nyújtva a friss gyümölcsök fogyasztásában.”
A tudatos folyadékpótlás, a rendszeres, kiegyensúlyozott étkezés és a szezonális alapanyagok okos felhasználása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy energikusan, jó közérzettel vészeljük át a legmelegebb hónapokat.