Nárciszültetéssel hívták fel a figyelmet a betegekre

A Soproni Gyógyközpont Szakdolgozói Szakmai Tanácsa nárciszültetéssel hívta fel a figyelmet az elesett betegek támogatására. A kórházparkban elhelyezett virágokkal a daganatos betegségben elhunytaknak is emléket állítottak.

A Magyar Hospice Alapítvány a hospice szemlélet minél szélesebb körben történő elterjesztése érdekében indította el 2007-ben a Nárcisz Programot. A virág a hospice ellátás, a remény szimbóluma, a telet legyőző tavasz egyik első hírnöke. Az öröm, életigenlés és újjászületés jelképe, a rák elleni harc megtestesítője.

A nárciszültetés üzenete, hogy segítsük elő az emberi méltóság élethosszig tartó megőrzését, erősítsük a súlyos betegekkel való együttérzést, támogassuk az elesetteket – mondta el Farkas Andrea mb. ápolási igazgató. Ennek szellemében csatlakozott a Soproni Gyógyközpont az országos kezdeményezéshez.

A virágokat a kórház névadója, Erzsébet királyné szobrához ültették. A gesztus további jelentéstartalommal bír, hiszen Erzsébet királyné a betegek és elesettek közismert támogatója volt. A hospice szemlélet és az újjászületés virágünnepét a jövőben Sopronban is évente megtartják.