Kórházunk élelmezési szakemberét díjazták
Lezárult a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ pályázata, amelyen a hazai közétkeztetésben dolgozó szakembereket díjazták. Az idősétkeztetés legkedveltebb élelmezésvezetője kategóriában Bencsák-Stadler Vivien, a Soproni Gyógyközpont élelmezésvezető-helyettese végzett az első helyen.
A NNGYK azzal a céllal indította el a pályázatot, hogy országos elismerésben részesüljenek azok az elhivatott, felelősségteljes munkát végző konyhásnénik/-bácsik, szakácsok, élelmezésvezetők és dietetikusok, akik nap mint nap sok ezer gyerek, kórházi beteg és idős ember étkeztetését biztosítják.
A pályázat jelöltjei közül közönségszavazással került ki a kategóriánként egy „legkedveltebb szakember”.
A díjakat ünnepélyes keretek között adták át a pályázatot támogató intézmények és szervezetek – köztük a Magyar Kórházszövetség, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, az Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, valamint a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége – képviselőinek jelenlétében.
A pályázat nyerteseit az NNGYK egyenként 200.000 Ft értékű ajándékutalványban részesítette és lehetőséget biztosított számukra egy tankonyhai képzésen való részvételre is.
A legkedveltebb élelmezésvezető (idősétkeztetés) kategória győztese, Bencsák-Stadler Vivien 2014 óta dolgozik a Soproni Gyógyközpontban. A Balfi Gyógyfürdőkórházban osztályos dietetikusként kezdett, majd élelmezési csoportvezetőnek nevezték ki. 2023 januárjában került a Rehabilitációs Intézet élelmezési osztályára. Jelenleg élelmezésvezető helyettesként és dietetikusként segíti a kórház Élelmezési Osztályának munkáját.
A díj odaítélése kapcsán elmondta: „Megtisztelő a jelölés és a közönségszavazás eredménye is. Nagyon jó érzés, hogy ennyien értékelik és elismerik ilyen formában is a munkámat.”