Túlsúly és ízületi fájdalmak: hogyan törjünk ki a negatív spirálból?
A túlsúly és az ízületi fájdalmak kapcsolata sokkal összetettebb annál, minthogy a nagyobb testtömeg egyszerűen csak jobban terheli a csontozatot. A probléma hátterében komoly biomechanikai változások és a zsírszövet által kiváltott gyulladásos folyamatok is állnak. .
A fájdalom miatti mozgáshiány egy olyan negatív spirált indít el, amelyből tudatos életmódváltás és megfelelő szakértői segítség nélkül szinte lehetetlen kitörni.
– A legegyszerűbb összefüggés a mechanikai túlterhelés, hiszen már egy 10 kilogrammos testsúlytöbblet is 30-50 kilogramm extra erőt gyakorol például a térdízületre – emeli ki Rudasitsné Szöllősi Anita, a Soproni Gyógyközpont csoportvezető gyógytornásza. – Séta közben a testsúlyunk három-ötszöröse nehezedik az alsó végtagokra, lépcsőzésnél pedig ez a szorzó már hatszoros, nyolcszoros is lehet. Ez nemcsak a bokát, a térdet és a csípőt viseli meg, hanem a medence előrebillenése miatt a deréktáji, ágyéki szakaszon is komoly nyíróerők lépnek fel. Jó hír azonban, hogy már egy 5-10 százalékos súlyveszteség is jelentős fájdalomcsillapító hatással bír.
A mechanikai ártalmak mellett kevesen gondolnak arra, hogy a zsírszövet felszaporodása egyéb módon is befolyásolja a szervezet működését. – A zsírszövet gyulladáskeltő anyagokat termel, amelyek fokozzák az ízületi gyulladásokat és felgyorsítják a porckopást – magyarázza a szakember. – Ez az oka annak, hogy a túlsúlyosoknál azokban az ízületekben is fájdalom keletkezik, amelyek nem vesznek részt a teherviselésben (pl. a csukló vagy a váll ízületei). A plusz súly emellett megváltoztatja a testtartást és a mozgásmintákat, a szervezet pedig kompenzálni kezd, ami miatt akár a háti és nyaki gerincszakasz is fájdalmassá válhat.
A fájdalom miatt az érintettek egyre kevesebbet mozognak, így az izmok gyengülnek, a testsúly pedig tovább gyarapodik. A gyógytornász szerint a divatdiéták és a gyors eredményt ígérő, mozgás nélküli csodamódszerek helyett a fokozatos életmódváltás a kulcs. – Közkeletű tévedés, hogy először le kell fogyni, és csak utána lehet mozogni. A terápia lényege éppen az, hogy először egy fájdalomcsökkentő, örömet okozó mozgásmintát kell kialakítanunk – hangsúlyozza Rudasitsné Szöllősi Anita. – A terápia öt lépésből áll: először jön a fájdalomcsökkentő mozgás, majd az ízületkímélő terhelés, az izomerősítés, az állóképesség-javítás, és csak az ötödik lépés maga a testsúlycsökkenés. Jegyezzük meg: a mozgás a fogyás eszköze, és nem a feltétele!
A szakember szerint indulásként a legideálisabb a sík terepen végzett, változó tempójú séta, a szobakerékpározás, illetve a víz felhajtóerejét és ellenállását kihasználó úszás vagy vízi torna. Később, a fokozatosság elvét betartva, gumiszalagokkal, kis súlyokkal és a törzsizomzat stabilizálásával lehet növelni a terhelést.