Rangos kitüntetésben részesült Dr. Kulcsár Dániel orvosigazgató helyettes
Pro Santitate díjakat és miniszteri okleveleket adott át Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár a Belügyminisztériumban tartott, október 30-i ünnepségen azoknak a szakembereknek, akik elkötelezett és kimagasló tevékenységükkel segítik a hazai betegellátást. A rendezvényen Dr. Kulcsár Dániel, a Soproni Gyógyközpont orvosigazgató helyettese Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült.
Dr. Takács Péter köszöntőjében Batthyány-Strattmann László és Hőgyes Endre munkásságáról emlékezett meg. A nagy elődökre jellemző erények, a hit, a hivatástudat, és az emberség ma is elengedhetetlenek a gyógyításhoz - fogalmazott, majd hozzátette: az ünnepségen e két példakép szellemiségének örököseit ismerték el. Az egészségügyi államtitkár megköszönte továbbá a díjazottak eddigi példamutató és elkötelezett munkáját.
Dr. Kulcsár Dániel 1979-ben, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen vette át orvosi diplomáját. Az Egri Markhot Ferenc Kórház Sebészeti és Urológiai Osztályán kezdte meg gyógyító tevékenységét. 1983-ban urológiai, majd 1987-ben sebészeti szakvizsgát tett.
Egészségügyi pályafutása során bejárta a szakmai ranglétra minden fokát, 1990-ben adjunktusi, 1997-ben pedig főorvosi kinevezést kapott. 2004-2008 között az egri kórház Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosi feladatait látta el, az egység szakmai tevékenységét mindvégig magas színvonalon irányította. 2008-tól egy évig Svédországban gyarapította szakmai ismereteit.
2009-ben pályázta meg, majd nyerte el a Soproni Erzsébet Kórház Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosi pozícióját. 10 éven keresztül irányította a szakmai egység munkáját. Sokat tett a fekvő- és járóbeteg ellátás dinamikus fejlesztéséért, az endoszkópos eljárások meghonosításáért. Az osztály tevékenységét jelenleg is segíti szerteágazó szakmai ismereteivel.
Dr. Kulcsár Dániel több éven keresztül látott el menedzsmenti feladatokat a soproni kórházban, a betegellátás iránti alázatát azonban soha nem veszítette el. 2018-tól 2019-ig, valamint 2021-2022 években orvos-igazgatóként, majd 2019 februárjától 2020 decemberéig főigazgatóként irányította magas színvonalon a Soproni Gyógyközpont szakmai tevékenységét. A COVID-járvány kezdetén intézményvezetőként nagy munkabírással koordinálta a kórház védekezési és járványügyi tevékenységét, a betegutak szervezését és a koronavírusos betegek ellátását. 2022 januárjától (jelenleg is) a kórház orvosigazgató helyetteseként segíti a menedzsment munkáját, emellett részt vesz a napi betegellátásban is.
Dr. Kulcsár Dániel munkája során nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás képzésére, széleskörű szakmai tudásának átadására. Odaadással tanítja az urológiai szakvizsgára készülő szakorvosjelölteket. Kimagasló felkészültsége, a szakmai újdonságokra és a folyamatos fejlődésre való nyitottsága betegek százait segítette a gyógyuláshoz.
Rendszeres résztvevője és előadója különböző tudományos továbbképzéseknek, konferenciáknak. Nevéhez 60 előadás, 10 közlemény és 2 könyv fejezet fűződik. Számos tudományos társaság tagja, több cikluson át volt a Magyar Urológus Társaság vezetőségi tagja, illetve póttagja. Kisebb megszakítással, 2009 óta látja el a Soproni Gyógyközpont Szakmai Vezető Testületének elnöki feladatait.