A Soproni Gyógyközpontba is ellátogatott a Mikulás
December 7-én a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban tartotta Mikulás ünnepségét a Soproni Gyógyközpont. Az Iszkiri Zenekar koncertjén több mint 400 kisgyerek szórakozott önfeledten, akik a műsor végén a lappföldi Mikulással is találkozhattak.
A Soproni Gyógyközpont évről – évre igyekszik alkalmat teremteni közel 1400 munkatársának a munka világán kívüli együttlétre, kikapcsolódási lehetőségre. Ennek egyik szívmelengető példája a munkatársak gyermekeinek, unokáinak rendezett hagyományos Mikulás est, melyen idén több mint 400 kisgyermek vett részt.
A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban az Iszkiri Zenekar Mikulás napi műsorát hallgathatták meg a munkatársak gyermekei, unokái. A közös zenélésből, éneklésből és táncból álló akusztikus koncert vidám programot kínált az óvodás és iskolás gyerekközönségnek.
A téli ünnepek énekeit követően a csillogó szempárok az igazi Mikulásra szegeződtek, aki kiosztotta a várva várt ajándékcsomagokat, meghallgatta a neki szánt verseket, énekeket.
Hallgatott, mosolygott, egy év múlva visszavárjuk!