Három lépéssel a melanoma ellen

A legtöbb daganattípus csak előrehaladott stádiumban okoz tüneteket. A melanomát azonban már a betegség korai szakaszában is fel lehet ismerni. A május 7-i Melanoma Világnap három fontos lépésre: a fényvédelemre, az önvizsgálatra és a rendszeres szűrővizsgálat fontosságára hívja fel a figyelmet.

A melanoma az egyik legagresszívebb daganattípus, amely a festéktermelő sejtekből alakul ki. Sajnos évről évre egyre nő, tízévente pedig megduplázódik a diagnosztizált esetek száma. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ismerjük a testünkön található anyajegyeket és figyeljünk az újonnan kialakuló pigmentált elváltozásokra. – hívta fel a figyelmet Dr. Odler Anna, a Soproni Gyógyközpont bőrgyógyász főorvosa.

„A megelőzés egyik pillére a fényvédelem és a napozásra vonatkozó szabályok betartása. A leégést tekintve a fehérbőrű, kék szemű, természetes vörös vagy szőke hajú lakosság különösen veszélyeztetett, de a megfelelő, bőrtípus szerinti fényvédelem mindannyiunk számára elengedhetetlen. Nemcsak a strandon és nyaralás közben fontos odafigyelni, hanem egyéb szabadtéri programok, pl. városnézés, kirándulás, kertészkedés alkalmával is – tanácsolta a szakember.

A fényvédelem alapszabályaira kitérve elmondta: nem javasolt, hogy a legmelegebb órákban, délelőtt 11 és délután 3 óra között a tűző napon tartózkodjunk. Emellett érdemes széles karimájú kalapot vagy napernyőt használni, illetve a bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet alkalmazni, ami lehetőleg minél magasabb faktorszámú legyen. A fényvédő krémeket megfelelő vastagságban, egyenletesen kell a bőrön eloszlatni. Már a naphatás előtt fél órával érdemes bekenni magunkat. Ha nagyon megizzadunk, vízben tartózkodunk, akkor 2 óránként meg kell ismételni a fényvédők felvitelét. Szintén fontos, hogy csak jó minőségű, garantáltan UV-védelemmel ellátott napszemüveget válasszunk, ami lehetőleg oldalról is véd! – javasolta Dr. Odler Anna.

A megelőzés másik fontos része az anyajegyeink rendszeres, havonkénti önellenőrzése is, hiszen a melanóma egy része a már meglévő anyajegyekből alakul ki. Amennyiben egy anyajegy színe vagy formája megváltozik, környezetére átterjed, gyulladttá válik, esetleg viszketni, váladékozni, vérezni kezd, illetve ha a korábban a bőr szintjében ülő foltszerű elváltozás előredomborodik, szakorvoshoz kell fordulni. – ismertette a tüneteket Dr. Odler Anna.

A megelőzést segíti a rendszeresen elvégzett bőrgyógyászati szűrővizsgálat is. 7, 14, 18 éves korban, majd afelett 3 évente, 50 év felett – és akkor is, ha 50-nél több anyajegyünk van – évente ajánlott szűrővizsgálatra mennünk, hogy a rendellenességeket időben észrevegyék a szakemberek.

A Soproni Gyógyközpontban fájdalommentes bőrgyógyászati szűrésre beutaló nélkül, előjegyzés alapján lehet jelentkezni az EgészségAblak applikáción keresztül vagy a 99/514–205 és az 514–206-os telefonszámokon.