Köszönet az ápolóknak!
2014 óta február 19-én, az első magyar országos főápolónő, Kossuth Zsuzsanna születésnapján ünnepeljük a Magyar Ápolók Napját. A Soproni Gyógyközpontban is megemlékeztek a jeles alkalomról, dr. Molnár Sándor PhD főigazgató elismeréssel méltatta a szakdolgozók elhivatott munkáját, majd virággal köszöntötte a kórház ápolási vezetőit és főnővéreit.
Kossuth Zsuzsannáról köztudott, hogy elsőként szervezte meg a hadisebesültek ellátását az 1848-as forradalom és szabadságharc idején. Önfeláldozó, emberséges cselekedete ma is példaként szolgál minden egészségügyi dolgozó előtt.
„Az első országos főápolónő odaadó munkássága példamutató. Szellemi örökségét intézményünk szakdolgozói is továbbviszik a magas színvonalú, betegközpontú ellátásban. Nap mint nap fáradhatatlanul, emberséggel és odafigyeléssel segítik betegeink gyógyulását.” – méltatta elismeréssel köszöntőjében Dr. Molnár Sándor PhD a kórház szakdolgozói közösségének elhivatottságát.
A főigazgató külön köszönetet mondott az ápolóknak, hogy pótolhatatlan nővéri feladataik mellett folyamatosan nyitottak az új ismeretek elsajátítására, alkalmazkodnak az ápolás szakma dinamikus fejlődéséhez. Becsülendő, hogy mindezek mellett időt szakítanak az oktatásra és az utánpótlás nevelésére is. – tette hozzá.
„Az ápolók biztos támaszai orvosainknak, szaktudásuk nélkülözhetetlen a betegellátás valamennyi területén. Támaszai a betegeknek is, hiszen olyan képességek birtokában vannak, mint a gondoskodó figyelem és a megértés, melyek bátorítást adnak a legnehezebb pillanatokban.” – hangsúlyozta a főigazgató, aki külön köszönetét fejezte ki Farkas Andrea ápolási igazgatónak, Turcsik Aranka és Nagyné Horváth Henriett ápolási igazgatóhelyetteseknek, amiért kimagasló szinten irányítják a kórház ápolási tevékenységét.
A Magyar Ápolók Napja alkalmából szervezett ünnepségen a MESZK képviseletében jelen volt Szalayné Pausits Ibolya, helyi elnök is.
Az ünnepség zárásaként Dr. Molnár Sándor PhD főigazgató az ápolási terület vezetőit és a jelenlévő főnővéreket virággal köszöntötte.
