Az ápolók a gyógyítás lelkei

A Soproni Gyógyközpont február 19-én, a Magyar Ápolók Napja alkalmából tartott tudományos értekezletet a Hotel Fagusban.

A Magyar Ápolók Napját minden évben Kossuth Zsuzsanna születésnapján ünnepeljük, aki az 1848–49-es szabadságharc idején az országos főápolónői feladatokat látta el. Nevéhez fűződik a tábori kórházak megszervezése és az ápolás országos szintű koordinálása.

A jeles alkalomból szervezett konferencia résztvevőit Dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte, aki beszédében megköszönte az ápolók szívvel végzett, áldozatos munkáját, valamint azt a hivatástudatot, amellyel nap mint nap a betegek mellett állnak.

Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Fejes Gábor orvosigazgató is. Beszédében hangsúlyozta:

„Kossuth Zsuzsanna munkássága ma is iránytű mindannyiunk számára, akik az egészségügyben dolgozunk: emlékeztet bennünket arra, hogy a hivatás felelősségteljes szolgálat.”

Kiemelte, hogy az ápolók a gyógyítás lelkei, akik a legtöbb időt töltik a betegágy mellett, elsőként észlelik az állapotváltozásokat, végigkísérik a gyógyulás folyamatát, és osztoznak a legnehezebb pillanatokban is.

Beszédében hangsúlyozta, hogy az ápolás ma már magas szintű szakmai kompetenciát igényel: kritikus gondolkodást, önálló döntéshozatalt és folyamatos fejlődést. A minőségfejlesztés, a betegbiztonság és a digitalizáció területén az ápolók szintén kulcsszerepet töltenek be.

Külön méltatta az intézmény szakdolgozói közösségének stabilitását, megköszönve az ápolók elkötelezettségét és szakmai igényességét, hiszen mint fogalmazott „egy jól működő kórház nem létezhet erős, megbecsült és folyamatosan fejlődő ápolói közösség nélkül.”

Farkas Andrea ápolási igazgató köszöntőjében az ápolói hivatás sokszínűségére hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, legyen szó diagnosztikai területről, aktív fekvőbeteg-ellátásról vagy rehabilitációról, az ápolói pálya számos lehetőséget kínál, ahol mindenki megtalálhatja az érdeklődésének és szakmai ambícióinak megfelelő területet.

Hangsúlyozta a folyamatos tanulás, a tudásmegosztás és a generációk közötti tapasztalatátadás jelentőségét is, amely elengedhetetlen a magas színvonalú betegellátás fenntartásához.

A tudományos konferencián az ápolás szakma aktuális kérdéseit tekintették át a résztvevők. Az előadások és szakmai megbeszélések lehetőséget teremtettek arra, hogy a szakdolgozók megosszák egymással tapasztalataikat, kutatási eredményeiket és fejlesztési javaslataikat.