Dallamokkal a gyógyulásért

Újabb jótékonysági missziót indított útjára Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész. Újévi koncertturnéjának teljes bevételét – saját adományaival kiegészítve – hazai kórházak gyermekosztályainak támogatására ajánlotta fel.

Első alkalommal a Soproni Gyógyközpont Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályára látogatott, ahol egy minikoncerttel is kedveskedett az egészségügyi dolgozóknak és a kórházban ápolt gyermekeknek.

Mága Zoltán, Pro Caritate-díjjal kitüntetett érdemes művész január 26-án adott fergeteges, telt házas újévi koncertet a Soproni Petőfi Színházban. A rendezvény teljes bevételét a gyermekosztály Aranytallér Gyermekeinkért Alapítványának ajánlotta fel.

A nagylelkű támogatást a hegedűművész személyesen adta át zenekara, valamint Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész kíséretében a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályon.

„Jótékonysági missziónk Sopronból indul, és a közeljövőben számos hazai gyermekosztályra látogatunk el, hogy az adományok mellett jelenlétünkkel is kifejezzük elismerésünket és megbecsülésünket a kórházban dolgozó orvosok, ápolók és egészségügyi szakemberek iránt” – mondta el az érdemes művész az adományátadón.

Mága Zoltán és zenekara bensőséges hangulatú koncerttel is kedveskedett a kórházi dolgozóknak és a gyermekosztályon ápolt gyerekeknek. Mint fogalmazott: „a zene olyan összekötő kapocs, amely örömet, mosolyt és hitet ad a legnehezebb pillanatokban is.”

A zenekar tagjai a zenei élmény mellett plüssökkel és játékokkal is mosolyt csaltak a gyermekek arcára.

Az adományt dr. Betuker-Kámán Csilla szakorvos, az alapítvány kuratóriumi elnöke vette át és köszönte meg dr. Molnár Sándor PhD főigazgató és dr. Gelencsér Éva osztályvezető főorvos jelenlétében.

A felajánlott támogatást a gyermekosztály egy vénaszkenner beszerzésére fordítja, amellyel a vérvétel és a vénabiztosítás fájdalommentesebbé és kíméletesebbé tehető.

Mága Zoltán nagylelkű gesztusát és a támogató felajánlásokat ezúton is köszönjük!