Elismerés a szakdolgozóknak

A Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete idén is átadta szakdolgozói díjait. A soproni régióból 5 fő - köztük a Soproni Gyógyközpont két munkatársa - részesült az elismerésben.

A MOK díjat 2019-ben alapította a Magyar Orvosi Kamara, amellyel azoknak a szakdolgozóknak kívánnak köszönetet mondani, akik kiemelkedő szakmai tudással, példaértékű hivatástudattal segítik a járóbeteg-ellátást, valamint a kórházi betegek ápolását.

Győr-Moson-Sopron megyében a szakmai jelölések alapján valamennyi kórházból, illetve az alapellátásból összesen 26 szakdolgozó részesült elismerésben. A Soproni Gyógyközpont két munkatársát is MOK díjjal jutalmazták. Csertőné Fajtli Csilla, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály intenzív terápiás ápolója és Molnárné Pete Kármen, a Gasztroenterológiai-Belgyógyászati Összevont Osztály szakápolója vehette át az elismeréseket.

A soproni régió 5 díjazottjának Dr. Schmidt Péter, a MOK Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének alelnöke adta át az elismerő okleveleket a Soproni Gyógyközpontban.

Munkatársaink kitüntetéséhez gratulálunk!