Elhunyt Dr. Komornoki László
Életének 72. évében elhunyt Dr. Komornoki László, a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány elnöke. Közéleti szerepvállalásai mellett egész életét áthatotta a jótékonykodás, a rászorulók megsegítése és a kórház patronálása.
Dr. Komornoki László 1952-ben született Sopronban. Édesapja nyomdokaiba lépve választotta a műszaki pályát, 1976-ban a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett okleveles gázmérnöki diplomát. Első munkahelye a Gáz- és Olajszállító Vállalat volt, majd a Földgázszállító Zrt.-nél helyezkedett el. 2006-ban nevezték ki a Sopron Holding Zrt. vezérigazgatójának, ahonnan 2014-ben ment nyugdíjba.
2010-ben a város érdekében kifejtett érdemeit Sopronért Emlékéremmel ismerték el. Kiemelkedő közéleti, gazdasági és hitéleti tevékenységéért 2023-ban Lackner Kristóf-díjat vehetett át.
Valódi lokálpatriótaként élte a mindennapjait. Számos közéleti szerepvállalása mellett 2012-től haláláig a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségét is ellátta.
Egész életében szívén viselte az elesettek, a betegek és a rászorulók segítését. Teljes odaadással, fáradhatatlanul irányította a kórház tevékenységét segítő alapítvány munkáját. Szerteágazó patrónusi tevékenységet folytatott. Jótékonysági gyűjtéseket szervezett, pályázati források bevonásával támogatta az alapítvány működését, a kórházi műszer- és eszközbeszerzéseket, a képzési és egészségfejlesztési programok megvalósítását.
Értékes munkássága példaként szolgál, emlékét tisztelettel megőrizzük!