Betekintés a kórház kulisszái mögé
Az egészségtudományok iránt érdeklődő diákoknak szervezett nyílt napot a Soproni Gyógyközpont. Az április 19-i rendezvényen közel 100 soproni középiskolás vett részt, akiknek a kórház szakemberei interaktív módon mutatták be a különböző szakterületeket.
A programot a gyógyközpont a pályaválasztás előtt álló fiataloknak szervezte meg, hogy felkeltse érdeklődésüket az egészségügyi szakmák iránt. Az utánpótlás neveléséhez is szükségesek ezek az alkalmak, ahol az egyes szakterületek bemutatkozhatnak és hivatásunkat népszerűsíteni tudjuk. – összegezte a rendezvény céljait Dr. Molnár Sándor PhD főigazgató.
„Szakmánk sokszínűségét szerettük volna a diákokkal megismertetni. Tíz olyan kórházi szakmaterületet mutattunk be, ahol egészségtudományi főiskolai vagy egyetemi végzettséggel lehet elhelyezkedni. A diákok a Diagnosztikai tömb földszintjén kialakított állomásokon érdekes foglalkozásokon vehettek részt, és betekintést nyerhettek az egyes ápolói és asszisztensi feladatokba, a dietetikusok, a szülésznők, a védőnők, a higiénés szakemberek vagy a gyógytornászok tevékenységébe.” – ismertette a program tematikáját Farkas Andrea ápolási igazgató.
A fiatalok gyakorló bábukon próbálhatták ki például a vénakanülálást, az infúzióbekötést, az injekció beadását, az újraélesztést és a csecsemők gondozását. A diákok sebszimulátorral gyakorolhatták a különböző sérülések ellátását, UV lámpás vizsgálattal ellenőrizhették kézhigiénés gyakorlatuk helyességét, illetve részt vehettek testösszetétel mérésen is.
Az érdeklődők betekinthettek a kórház kulisszái mögé, megismerhették többek között a radiológiai és kardiológiai diagnosztika speciális területeit, láthatták a vérvételi csőpostarendszert. Az érdeklődők kisfilmet nézhettek a Sürgősségi Betegellátó Osztályról, valamint a szülésznői hivatás szépségeiről is.
A kórházi nyílt napon a diákok a gyakorlati bemutatók mellett az egyes egészségügyi képzésekről is információkat szerezhettek.
