A gyógyközpontba is ellátogatott a verskommandó
A Soproni Petőfi Színház színészei a Magyar Költészet Napján „verskommandót” alkotva, a város legváratlanabb helyszínein bukkantak fel és szavalataikkal népszerűsítették magyar költők és írók műveit. Verset mondtak buszon, vonatállomáson, óvodákban, középiskolákban, hivatalokban, könyvtárban, majd meglátogatták a Soproni Gyógyközpont betegeit is.
A Várisi úti Rehabilitációs Intézetben Lénárt László és Diószegi Imola színművészek József Attila, Örkény István, Heltai Jenő és Ady Endre műveiből összeállított előadással szórakoztatták a betegeket.
A versmaraton Balfon folytatódott, ahol a két színművész a közönséget is bevonva varázsolt élő teátrumot az aulából. Soraikban ugyanis – mint az az előadás közben kiderült – olyan amatőr versmondók, színjátszó köri tagok is ültek, akik éppen Balfon vettek részt mozgásszervi kezeléseken.
A versmondó délutánon az önkéntes előadók is felidézték Arany János, Heltai Jenő, Radnóti Miklós, valamint Villon egy-egy ismert versét.