Kézmosással számos betegség megelőzhető
A Deák Téri Általános Iskolában tartottak prevenciòs foglalkozást a kézmosás világnapja alkalmábòl a Soproni Gyògyközpont higiénés szakemberei. Az elsős kisdiákoknak játékos formában mutatták be a kézhigiéné alapjait és a helyes kézmosás lépéseit.
A fertőző betegségek 80 százaléka közvetlen érintkezéssel terjed, megelőzésükben a leghatékonyabb a rendszeres, alapos kézmosás - erre emlékeztet az UNICEF által 2008-ban meghirdetett jeles nap.
“A helyes kézmosás technikáját már kisgyermekkorban meg kell tanítani, majd folyamatosan gyakorolni és fejleszteni kell. Célunk, hogy a fiatal generáciòt is megismertessük a betegségek megelőzésének lehetőségeivel. Kisiskolásoknak szóló kézhigiénés oktatóprogramunkat már több soproni általános iskolában bemutattuk, hogy ezzel is segítsük a gyerekek meglévő ismereteinek elmélyítését, bővítését, egészségtudatos felnőtté válásukat - hangsúlyozta Lévainé Fehér Szilvia csoportvezető higiénikus.
A Deák Téri Általános Iskolában örömmel fogadták a kòrház kezdeményezését, hiszen az iskola pedagògiai programjában is kiemelt helyen áll az egészségnevelés, ahogy a rendszeres kézmosásra is nagy figyelmet fordítanak. - tette hozzá Wischyné Veszprémi Eszter igazgatòhelyettes.
A Soproni Gyógyközpont szakemberei játékos mòdon, csillámporos kísérlettel mutatták be a kòrokozòk terjedésének útját. A gyerekek részt vehettek “baci vadászaton”, kirakòzhattak és megalkothatták az általuk elképzelt kòrokozòkkal szennyezett tenyérlenyomatokat. Ezt követően a kòrház szakemberei UV lámpás vizsgálattal és gyakorlati bemutatóval segítették a helyes kézmosási és fertőtlenítési technika elsajátítását.
