Ments életeket, moss kezet!
Az UNICEF kezdeményezésére először 2008-ban rendezték meg a kézmosás világnapját. Az október 15-i programhoz idén a Soproni Gyógyközpont Higiénés Szolgálata is csatlakozott, prevenciós rendezvénnyel hívta fel a lakosság figyelmét a kézhigiéné fontosságára.
UV lámpás vizsgálat, kézhigiéné kvíz, a kézmosási és fertőtlenítési technikák oktatása is szerepelt a program elemei között. A kórházba látogatók ajándéktárgyakat is kaptak: kézfertőtlenítő géllel és kendővel, matricával, tájékoztató anyagokkal jutalmazták a tesztet helyesen kitöltőket.
A kézmosás fontosságára először az anyák megmentője, Semmelweis Ignác hívta fel a figyelmet, azóta is örökzöld téma a kézhigiéné – mondta el Kalmárné Kató Ilona vezető higiénikus. Nemcsak a kórházi dolgozókat, hanem a lakosságot is oktatni kell a kellő rendszerességgel és alapossággal végzett kézmosásra. A fertőzések túlnyomó többsége ugyanis a szennyezett kéz közvetítésével terjed egyik emberről a másikra – hangsúlyozta.
A kézmosást sosem szabad elhanyagolni, főleg most, hogy kezdődik a megfázásos, influenzás időszak. Napunk nagy részében nem tartózkodunk otthon, hiszen a munkahelyünkön dolgozunk, iskolában tanulunk, tömegközlekedési eszközön utazunk, vagy boltban vásárolunk. Ezeken a helyeken ki vagyunk téve a baktériumok és fertőzések támadásának, ami ellen az egyik legjobb védekezés, ha rendszeresen megmossuk a kezünket – tette hozzá Fehér Szilvia higiénikus.
Kezünk egy négyzetcentiméternyi területén tízmillió baktérium nyüzsöghet, számukat azonban csökkenthetjük a gyakori kézmosással – hangzott el a tájékoztatón. Mint mindenben, itt is fontos megtalálni az arany középutat! A túl sok kézmosás leszedi a természetes zsírréteget a bőrről, kiszárad tőle a kéz. Étkezés előtt, wc használat előtt és után, beteggel érintkezéskor, sebellátáskor, vagy tüsszentés után viszont szükséges kezet mosni.
A rendezvényen a kézmosás helyes technikáját is bemutatták. Alapszabály, hogy a kezek bevizezése után legalább 30 másodpercig kell dörzsölni szappannal kezeink minden részét ahhoz, hogy alapos legyen a tisztítás. Ne feledkezzünk meg az ujjak közéről, a kézfejről és a hüvelykujjról sem, ezek ugyanis a leggyakrabban kihagyott részek a kézfertőtlenítés során– tette hozzá Fehér Szilvia.
A Higiénés Szolgálat munkatársai a látogatóknak is azt javasolják, hogy használják a Soproni Gyógyközpont betegellátó osztályain és szakrendelésein – már összesen 70 helyen elérhető - automata kézfertőtlenítő készülékeket. A 30 másodperces művelet ugyanis tényleg életeket menthet!